Csipkebogyók

"Drakula" és az EKF

Amennyire örültem annak idején tősgyökeres pécsiként, hogy vásrosom nyerte el a 2010-es esztendőre a megtisztelő "Európa Kulturális Fővárosa" címet, a program lebonyolítása, kivitelezése legalább annyi kételkedést kelt bennem így fél évvel a kezdés előtt... Biztos vagyok benne, hogy sok szervező lelkesen és becsülettel végzi a munkáját - tőlük előre is bocs - de sajnos az ellenkezőjét többet látjuk-halljuk. Akik figyelemmel követik az eseményeket, tudják: Milliók mentek el olyan emberkék végkielégítéseire, akik nem csináltak jóformán semmit. Olyan beruházásokról folyt a tárgyalás-tervezgetés-tervekre pénzkiszórás hosszú hónapokig, amelyek teljesen feleslegesek vagy irracionálisak - gondoljunk csak a hangcersenyteremre (ami az éves programok végeztével jó eséllyel üresen állna, nem szükséges ámítanunk magunkat, hogy van annyi hangversenyszertő közönség, aki kihasználná, illetve más, jó akusztikájú épületek állnak üresen, folyamatosan vezsteséget termelve) - vagy éppen a "Tudásközpontra", ami így remekülk hangzik, de ha belegondol az ember, hogy a könyveket, folyóiratokat, amiért eddig leugrott a tanszék alatti könyvtárba, a város másik végéről tudná csak beszerezni, a Központi könyvtárat pedig hasonlóképpen kivinnék a városközpontból... Több évi "semmittevés" után az utakat, tereket egyszerre kezdték el túrni, több helyütt feltörve az aszfaltot (aminek legtöbb esetben semmi baja nem volt), hogy helyette lelapozzák - pl Kertvárosban sárga (?) térkővel, ami enyhén szóva ronda - szóval kicsit elkeseredik az ember. Bár, hogy korrekt legyek, most legalább csinálnak valamit, talán részben lesz értelme, látszatja az utak, közterek felújításának, bármikorra is készüljenek el.

Az egyik központi téma - már csak központi fekvése miatt is ;-) - a Széchenyi tér. Nem pontosan tudom, hogy ki is akarta átalakítani, hogy a város polgárai akarták, akarják-e, úgy rémlik, hogy minket senki sem kérdezett, bár állítólag nekünk készül... Kijelenthetem: a rózsaszínű felhőpárnácskák biztosan nem nekem: www.bama.hu/galerialp/24849

Nekem semmi bajom nem volt a tér régi arculatával, jó hangulatú, egyszerűen kialakított terep volt, gyönyörű és számomra nem kevés eszmei értéket képviselő sírkövekkel lelapozva. Igen, hiányzott néhány közülük, mondogattuk is, hogy ideje lenne kipótolni...de ekkora átalakításra nem sokan gondolhattunk. Mindegy, döntse el mindenki tetszik-e, vagy sem, látványtervek a fenti linken a képre kattintva megtekinthetőek. Kissé későn keztek neki a munkának, nem biztos, hogy el fog készülni időre, ami egy kicsit ciki lesz - kulturális főváros főtér nélkül - de ne legyen igazam.

Tegnap pedig újságok és híradók szenzációként hozták le, hogy "Megtalálták Drakula lakhelyét" - ehhh - "de vissza fogják temetni". Az idézet első részétől sírni és nevetni egyszerre támad kedvem, míg a másodiktól inkább csak sírni és dühöngeni. Mert igaz, hogy korrektül nem sok újságnak sikerült beszámolnia a tényekről, de azért aki tud olvasni, az kihámozhatja, hogy amit találtak, az egy késő középkori pince! Ami pedig Drakulát illeti - sajnos hozzászólások alapján láttam, hogy ez a rész is magyarázatra szorul - Drakula alatt ez esetben nem Abraham Stoker egyébként remekül KITALÁLT várszívó vámpírgrófját kell értenünk, hanem a XV. században élt Vlad Tepest (Drakul nevet apja használta a magyar történelemtanításban méltatlanul hanyagolt Zsigmond király és császár(!) által alapított sárkányrendi tagságára utalva), akit Mátyás nem "száműzött" (sajni egyik cikkírónknak ezt is sikerült képernyőre vetnie), hanem évekig háziőrízetben tartott Magyarországon. Némely aggódó hozzászólóknak üzzeném, hogy komporsókat és vért nem találtak (nem, nem titkolják el, mint az UFOkat, csak nem találtak ilyesmit), és, hogy a történelem és az irodalom nem egyezik ám minden ponton. Na szóval ennek a remélem tisztázottan nem vámpír illetőségű Draulánknak valóban volt a tulajdonában egy ingatlan a városban, amelyet a kevés rendelkezésre álló forrás alapján (főleg egy 1489-es oklevélre támaszkodva) a Széchenyi tér DNY-i részére lokalizáltak. De az, hogy egyáltalán járt-e a házban, már nem bizonyított, így LAKHELYének biztosan nem nevezném, főleg, hogy esetünkben nem a ház, hanem egy pince megtalálásáról van szó. Az pedig egyáltalán nem biztos, hogy ez ahhoz a házhoz tartozott. Mint Dr. Fedeles Tamás történész, egyetemi adjunktus említette - LEHET, hogy igen, lehet, hogy nem. (Bár úgy vélem az M1 teljesen hiába rabolt el a drága idejéből, hiszen a mondandója lényegét nem közölték le, csak egy fél mondatot, amelyben éppen az volt hallható, ami nekik tetszett). Ugyanis ő pontosan azt igyekezett hangsúlyozni, hogy nem az a lényeg, hogy a pince kié (főleg, hogy nem is bizonyítható), hanem az, hogy egy ritka, és ritka jó állapotban megmaradt értékre leltek a régészek, amit fontos volna bemutatni. Nem azért, mert Drakula "lakhelye" volna, hanem azért, mert a középkori pécsi polgárság anyagi kulturáját reprezentálja, és hűen tükrözi az akkori püspöki város gazdagságát. És annak a hozzászólónak, aki szerint "tele van a város ilyen pincékkel", és ez "uncsi", innen üzenném, hogy ugyan, csak még egy ilyen középkori feltárt és bemutatott pincét mutasson már a városban! És, hogy miképpen kellene ezt a nagyközönségnek bemutatni? Nem tudom, nem értek hozzá, de ha a csak 1 térrel odébb lévő Cella Septichorára gondolok, látok benne lehetőséget. Maga a "csupasz" pince sem lenne talán érdektelen, de akár múzeumnak, vagy képzőművészeti kiállítótérnek is be lehetne rendezni. Szerintem rendkívül izgalmas és jópofa lehetne, ha a főtérről egy középkori pincerendszer mélyébe sétálhatna le az ember. Viszont sajnos, Európa leendő Kulturális Fővárosának nincs erre a célra 40 milliója, 18 millióért vissza lesz temetve (hogy aztán évek múlva a terünk újbóli széttúrásával, a méregdrága Kínából hozatott lapok feltörésével költsük majd rá a 40 millót - plusz 18-at kidobva az ablakon), így kénytelenek leszünk majd beérni a rózsaszínű párnafelhőkkel. Azon pedig a cikkek és hozzászólások kapcsán már nem is lepődöm meg, hogy a magyarok több, mint egyharmada funkcionális analfabéta.

Fényfestés - Barbakán

Múlt hét csütörtöktől vasárnapig esténként ismét színárban úszott a pécsi Barbakán. Immáron harmadik alkalommal világították ki a bástyát, ezúttal a pécsi Örökségfesztivál keretében, az 1000 éves Pécsi Püspökség tiszteletére. Személy szerint a fényfestést egy remek kezdeményezésnek és kellemes programnak tartom. Éppen ezért szomorúan olvastam többek fanyalgását a kidobott pénz felett... amikor csak itt Pécsen is forintmilliók mennek el felesleges beruházásokra, végkielégítésekre (azt hiszem a pécsiek mind értik miről beszélek, de a témában sajnos regényt lehetne írni), a fővárosról, BKV fizetésekről és egyebekről nem is beszélve, akkor nem gondolom, hogy pont ez az összesen kb.16 órás vetítés akkora kiadást jelentene. De még ha így is van, akkor is egy kulturális program, ami felhívja az emberek figyelmét az értékeinkre, épített örökségünkre, arra, hogy őrízzük meg, de ne féljünk a magunkénak érezni. Ezenkívül természetesen nem akármit vetítettek a védműre, szerintem dícséretesen átgondolt-megtervezett volt a képkészítés. Szakrális jelenetek, jelképek, a Székesegyház altemplomának mennyezete - sok érdekes, tanulságos, a város történetéhez szorosan kapcsolódó motíuvum kapott helyet az évszádos kőfalakon. Nem csak mit, de a hogyan rész is szimpatikus volt számomra. A barbakán falán található keresztet formáló nyílást például nagyon kreatívan építették be a festett kép kompozíciójába...

Összegezve, szerintem a 10 napos rendezvénysorozat szó szerint is kellemes színfoltja volt a fényfestés.

Egyébként a programok szeptember 27-ig folyamatosan zajlanak, érdemes körülnézni a Pécsi Kulturális Központ honlapján:

www.pecsikult.hu/orokseg

Split - Jupiter temploma és a Szent Lúcia kápolna

Splitben, Horvátország második legnagyobb és vitathatatlanul egyik legszebb városában már többször is jártam horvátországi családi nyaralásaink során. Mindig csak egy-két órát töltöttünk itt, családi programokkal, vásárolgatással tarkítva. Ámde idén Solta szigetéről egyedül is átkatamaránoztam bóklászni és fotózgatni egyet Diocletianus hajdani városában. (Nagyjából szó szerint ott, hiszen többnyire az óvárosban bámészkodtam, az üdítően szépen megmaradt római falak közt...)

Azt már régóta tudom, hogy a dominus uralkodása végén ide vonult vissza, a világ egyik legjobb minőségűnek tartott (Bracról hozatott) fehér márványából 3800 négyzetméteres palotát emeltetett, parkokat hozott létre...és még a tengert is beljebb vezettette, hogy palotája "lábait" mossa. Némi bizánci intervenció után a hatalmi vákumot kitöltve Kálmán király foglalta el Spalatot, majd konstans küzdelem kezdődött a városért a Velencei állammal. Persze a 15. sz. elején meg is kaparintották, majd az osztrákokhoz került...stb. Most, hogy egyedül róttam a fényes tereket és szűk sikátorokat, az eddig látott látványosságokon kívül két kisebb, de annál érdekesebb helyre akadtam.

A palotaközponthoz igencsak közeli, az egyik (amúgy fejetlen) szfinx lábainál fekvő Jupiter templom (a középkortól Szent János keresztelőtemplom) volt az első, amit felfedeztem. Az atmoszféra számomra mégis inkább az ókort idézi, az épület bár számtalanszor át lett építve, mégsem vesztette el teljesen római kori formáját. A 10 kuna kifizetése után felnyitva a súlyos templomajtót, a félhomályban Kersztelő

Szent János szobra magasodott fölém tiszteletet ébresztően. Körbejártam, nézelődtem, tapogattam a köveket (amit ugye nem kéne), majd felülkerekedett a fotós énem, és egy résnyire kinyitottam az ajtót, hogy több fényem legyen (állvány persze Magyarországon pihent gondosan előkészítve az útra...). A kiharcolt rövidebb záridőn túl ez azért is bizonyult remek döntésnek, mert így egy misztikus fénycsík világította meg az előtérben álló, döbbenetesen jó állapotú, királykoronázást ábrázoló 11. századi kőtömböt.

Beavatottnak éreztem magam, hogy láthattam.

Csak pár lépést

kellett tennem, hogy ismét belemerülhessek a régmúltba... Ugyan számtalanszor jártam már körbe a katedrálist és környékét, a kripta valahogyan eddig szintén kiesett a látóteremből... (persze meglehet az is, hogy nem is volt mindig nyitva.) Szintén lepergettem gyorsan a 10 kunát, és már siettem is lefelé-befelé a vastag, mohos falak közt. A kripta egyben egy Szent Lúciának szentelt kápolna. A történet szerint Lúcia egy tehetős siracusai családból származó, fiatal keresztény leány volt. Mikor visszautasította/visszamondta egy római férfi házassági ajánlatát, az bosszúból feljelentette (ugyebár a keresztényüldözések kellős közepén járunk). Elfogták és máglyahalálra ítélték, ám a lángok nem érinthették a lányt. Végül egy karddal fejezték le, a hagyomány szerint Kr. u. 304-ben, december 13-án halt vértanúhalált. Számomra kissé ironikus, hogy a nagy keresztényüldöző Diocletianus hajdani mauzóleumának kriptájában pont az általa legyilkoltaknak állít emléket...

A kriptában volt egy mély, zöldes vízű kút is, amiről nagyon szerettem volna tudni mi célra szolgál, de sajnos a hely egyáltalán nem volt információkkal ellátva, és a neten sem találtam meg. (Szóval ha valaki tudná, örülnék, ha megosztaná velem. :-)) De így javarészt tudatlanul is páratlanul lenyűgöző a nehéz, ódon falak közt hűsölni, és hallagatni a csendet.

Csak ajánlani tudom mindenkinek.

Meghívás

Szeretnék minden érdeklődőt meginvitálni 2 Budapesten rendezendő szabadtéri fotótárlatra: augusztus 30-án az Erzsébet kilátóba, illetve szeptember 7-én a Királyhágó térre. A vegyes hangulatképeket korábbi, a 2 helyszínen tartott kiállításokon készítettem, gondoltam, nem árt, ha illusztrálom, hová is hívlak benneteket. :-) (A galériámban a kiállítások menüpont alatt több kép is látható).
Sajnos a kiállítók teljes névsorát ezúttal nem tudom mellékelni, mert nem én vagyok a szervező, de annyi biztos, hogy jó képeket láthattok majd, többek között a Hegyvidék Fotókör tagjaitól (http://www.hegyvidekfotokor.hu/), és ott leszünk sokan mások is - sokszínű, változatos képekkel.
A kiállítások esőmentes időjárás esetén a koradélelőtti óráktól késő délutánig megtekinthetők, és nem mellékesen az alkotók is jelen lesznek, vevőn egy kis csevegésre.
Szóval gyertek!

Márti

Montázsrecept Rómától Bécsig

A Róma c. motázsom publikálásakor többen is kérdezték mailben, vagy képek alatt, hogyan is készült...volt, aki sajnálkozott, hogy ő "ilyen nagyon" nem ért a ps-hoz... :-)

Ez indított arra, hogy egy kicsit írjak a készítés körülményeiről - mert rémesen egyszerű, csak ki kell próbálni! Azóta készítettem egy hasonló jellegű montázst Bécsről is, szinte ugyanúgy. Amúgy is nem kevés nem rossz-nem jó turistaképpel rendelkeztem, és régóta terveztem már valamit kezdeni velük.

Mindkét képnél egy-egy repedezett-málló vakolatú, színes fal adta az alapot. Erősen, (akár kiégésig) növeltem a kontrasztot, tetszés szerint (és témához, helyhez illően) játszottam a színekkel - ezt egyébként a kép készülte közben és után is megtettem.

A falra pakolt képek rétegeit többnyire ff-be konvertáltam csatornakeverővel + sok kontraszttal, és utólag megszíneztem. A színegyensúly menüpont alatt csúcsfényeknek kevés vöröset, középtónusoknak és árnyékoknak finoman sárgát adtam (persze jó lehet a célra a fényképszűrőknél beállítható szépia is, de szerintem saját kezűleg általában szebb színeket lehet összehozni). Előfordult olyan is, hogy rétegmásolatot készítettem a felhasználandó képről, csak ezt monochromizáltam az előbb említett módon, és összeillesztve a két réteget a kép kicsit kontrasztosabb és deszaturáltabb lett, éppen megfelelő.

Az ily módon előkészített képeket aztán ráhelyeztem a falrétegre, és szinte kivétel nélkül szendvicspozitív / szendvicsnegatív (ez ott működik jobban, ahol a kép nagyobb része világosabb tónusú) módban illesztettem össze őket. Ebben a keverési módban az volt a jó, hogy bár megmaradtak az épületek körvonalai, ugyanakkor a fal texturájára rajzolódtak ki. Ahol kellett, ott persze visszatöröltem, hogy többé-kevésbé, amennyire épp jól esik "élethűbb" legyen. (Mármint pl egy épület feletti égre, vagy képszélek látványára semmi szükségem nem volt. Ezt úgy is ki lehet küszöbölni, hogy mindjárt csak a gondosan kijelölt részletet másoljuk a képünkre, de ez szerintem sokkal aprólékosabb és idegörlőbb, mint letörölni a felesleget. Én amúgy is minden egyes újabb réteg előtt mentettem a képet, hiszen hiába van jól kitalálva és megtervezve, később mégsem minden oda passzol, ahová reméltük. Szóval nekem jobban bejön lépésenként dolgozni, de persze ez szubjektív. Egyébként a képeket nem is méreteztem át előre, sokkal egyszerűbb a külön rétegként a falra kerülő képek sarkait megfogva tetszés szerintire kicsinyíteni-nagyítani)

Mikor nagyjából készen voltam, jól ránagyítva a képre végignéztem, és klónbélyegzővel csiszoltam itt-ott az illeszkedéseken, sötétítettem-világosítottam, színeztem ahol jónak éreztem, mondjuk ezt a rétegek illesztésekor is végig megtettem. Mielőtt végeztem volna, felhőkkel, és egy-egy plusz dologgal megspékeltem még a képeket, a Rómán ilyenek voltak az Ara Pacis Augustae-ról kölcsönzött-fotózott spirálminták (bal szélen és a jobb felső sarokban); a bécsin pedig egy gyertyalángokról készült kép fénykörei - szintén szendvicspozitív-szendvicsnegatív módokban.

Szóval ennyire rém egyszerű a történet. Kellet persze dolgozni velük egy kicsit, de relatíve gyorsan ment, 1-2 óra a tényleges megvalósítás +előtte kigondolni, kiválogatni a képeket.

Kettesben az U-bahnban

Hiányzol...

Lerch István/Sztevanovity Dusán: Hiányzol

Egy kattanás a fény, megszokni nehéz.
Körbevesz egy kép, mint lassú ébredés.

A rádióban szavak, a kereső a helyén maradt.

Ahol tegnap volt, ahogy tegnap volt.

S túlcsordul a víz a pohár peremén,

Egy hideg érintés az ujjaim hegyén.

A sötét órák alatt a valóság a helyén maradt,

Ahol tegnap volt, ahogy tegnap volt.

Lehet, hogy áldasz, vagy átkozol,

Lehet, hogy mást szeretsz, s nagyon jó,

Nekem a más is csak rólad szól,

Hiányzol!

Hiába édes egy új mosoly,

Amikor szó sincs a magányról,

A másnap hűvösen válaszol,

Hiányzol!

Párnámon egy lány, még szebb nálad talán,

Veled sosem volt, ilyen gyöngéd éjszakám.

Álmodjon csak tovább, az ágyam körül színes ruhák,

Ahogy tegnap volt.

Lehet, hogy áldasz, vagy átkozol,

Lehet, hogy mást szeretsz, s nagyon jó,

Nekem a más is csak rólad szól,

Hiányzol!

Hiába édes egy új mosoly,

Amikor szó sincs a magányról,

A másnap hűvösen válaszol,

Hiányzol!

Hiányzol!

Döntsétek el ti, mennyire illik a képhez, de nekem valahogy felidézte ezt a dalt, amit nagyon szeretek. Sajnos a neten nem találtam meg dalt, így maradt csak a szöveg...

Kunsthaus Wien

Idén nyári bécsi kiruccanásom alkalmával a címben feltüntetett elképesztő helyet is meglátogattam, ami az eddigi egyik legjobb hely, ahol valaha is fotózhattam. Az épület Hundertwasser munkáinak otthona, de emellett internacionális időszaki kiállítások is tarkítják, korábban például Picasso, most éppen egy japán. A épület, amely 1991-ben állt fel, maga is az osztrák mestert dícséri, görbe vonalaival, daloló színeivel - és szeretem, ahogyan ez nem korlátozódik a felsíkra, sokszor majdnem elvágódtam a nagy elmélyült komponálásban...egyszerűen ez a ház játékos és vidám, friss és otthonos...megint egy olyan hely, ahol az ember az érzi, hogy minden rendben van, az élet bizony szép, a civililizáció összhangba hozható a természettel.
A múzeumi rész mellett a hely magába foglal egy shopot, Hundertwasser-ajándékok minden mennyiségben - esernyők, bögrék, sapkák, kitűzők, házat imitáló teásdobozok (kihagyhatatlan), poszterek, könyvek, reprók, DVDk...sajnos magyar pénztárcának kissé borsosan...de erről persze nem az osztrákok tehetnek. Csendes zöld sziget a város közepén, a szintén itt található Café Restaurant Dunkelbunt, és (a főleg szuper) udvara. Ez a kert ugyanis amellett, hogy növényileg egy komplett dzsungel (ami persze azt is jelenti, hogy tiszta, csendes, árnyas), hihetetlen módon tobzódik a formákban, színekben, reflexiókban...olyan az egész, mint egy patchwork, tízezernyi kisebb darabból összevarrott tökéletes egész - szinte félek elképzelni, hogy milyen lehet ősszel, mikor ezek a színek még hatványozónak. Reggel, nyitás előtt egy fél órával értem oda, varázslatos volt, ahogy a színes asztallpokon átsütött a fény, megfestve az amúgy sem éppen monoton térkövezést...ez és, a téglafalba beépített színes üvegek rögtön a kedvencemmé váltak. Hundertwasser először új-zélandi birtokán egy ajtófélébe épített be a közeli kiskocsmából származó üvegeket, fel sem fogom honnan jött az ötlet, és meg sem lepődöm rajta, hogy mennyire jó. A Dunkelbunt/dark colourful egy a művész által használt oly sok név közül...jellemző is a munkáira ez a kifejezés, az ő sötét árnyalatai nem tompák, nem fény-szín nélküliek...ritka, hogy sötét színek ilyen telítettek, ilyen intenzívek és kifejezőek legyenek, mint az ő képein.
A kiállítás pedig...nos ez vitathatatlanul a legjobb tárlat, amit eddigi életem során láttam. 2 szinten, hatalmas alapterületen Hunderwasser festményei, grafikái, építészeti modellek - egy-egy frappánsan filozofikus gondolattal fűszerezve, és mindez egy olyan környezben, ami maga is a művész zsenialitásáról és különleges világáról tanúskodik. Nem igazán érdemes ennél többet írnom róla, egyszerűen nem adná vissza...kötelezővé tenném a megtekintését mindenkinek, akinek lehetősége nyílik rá. :-)
Egyébként az épület és a múzeum minden nap 10-19 óriág nyitva tart. A kiállításokat kivéve szabadon lehet lófrálni, én mintegy 3 órát bámészkodtam, percenkénti megszámolnisemtudomhány exponálás kíséretében, de senki még csak felém sem pillantott, vagy ha igen, az is egy kedves mosoly volt, szóval fotós kollegák, előre! A belépőjegy 9 euro (+persze mindenféle kedvezményes és kombinált jegy) tökéletesen megéri, sokszorosát is kifizetném. Lehet kérni további eurókért különféle nyevű "fülhöztartós magnós" idegenvezetést, bár ha valaki tud németül/angolul, akkor szerintem nem érdemes...elég jól ki van írva minden.
A házhat legegyszerűbben az 1-es villamossal lehet megközelíteni, amire felszállhat az ember például a Schwedenplatznál, ahová U-bahnnal könnyedén eljutni, de a járgány a Ringen is körbemegy, szóval nem egy őrdöngősség. A honlapon a jegyárak mellett egy térkép is van fenn, szerintem akár gyalog is könnyen megközelíthető, hiszen az utca (Untere Weissgerberstrasse) a Donaukanal utcája utáni, vele párhuzamos.
A megtekintését egyébként össze lehet kötni a Hunderwasserhaushoz tett sétával, hiszen az csak egy rövid pillantásnyira van innen. Megvallom, kicsit meg is voltam lepve, hiszen a háznál iszonyú embertömeg hullámzott/hullámzik szünet nélkül, míg a múzeumnál, ahol megkockáztatom, hogy a kiállításon kívül is több a látnivaló, hárman-négyen lézengtünk mindössze...szóval aki arra jár, gyerünk befelé!

http://www.kunsthauswien.com/