2009. szeptember 8., kedd

Split - Jupiter temploma és a Szent Lúcia kápolna

Splitben, Horvátország második legnagyobb és vitathatatlanul egyik legszebb városában már többször is jártam horvátországi családi nyaralásaink során. Mindig csak egy-két órát töltöttünk itt, családi programokkal, vásárolgatással tarkítva. Ámde idén Solta szigetéről egyedül is átkatamaránoztam bóklászni és fotózgatni egyet Diocletianus hajdani városában. (Nagyjából szó szerint ott, hiszen többnyire az óvárosban bámészkodtam, az üdítően szépen megmaradt római falak közt...)
Azt már régóta tudom, hogy a dominus uralkodása végén ide vonult vissza, a világ egyik legjobb minőségűnek tartott (Bracról hozatott) fehér márványából 3800 négyzetméteres palotát emeltetett, parkokat hozott létre...és még a tengert is beljebb vezettette, hogy palotája "lábait" mossa. Némi bizánci intervenció után a hatalmi vákumot kitöltve Kálmán király foglalta el Spalatot, majd konstans küzdelem kezdődött a városért a Velencei állammal. Persze a 15. sz. elején meg is kaparintották, majd az osztrákokhoz került...stb. Most, hogy egyedül róttam a fényes tereket és szűk sikátorokat, az eddig látott látványosságokon kívül két kisebb, de annál érdekesebb helyre akadtam.
A palotaközponthoz igencsak közeli, az egyik (amúgy fejetlen) szfinx lábainál fekvő Jupiter templom (a középkortól Szent János keresztelőtemplom) volt az első, amit felfedeztem. Az atmoszféra számomra mégis inkább az ókort idézi, az épület bár számtalanszor át lett építve, mégsem vesztette el teljesen római kori formáját. A 10 kuna kifizetése után felnyitva a súlyos templomajtót, a félhomályban Kersztelő
Szent János szobra magasodott fölém tiszteletet ébresztően. Körbejártam, nézelődtem, tapogattam a köveket (amit ugye nem kéne), majd felülkerekedett a fotós énem, és egy résnyire kinyitottam az ajtót, hogy több fényem legyen (állvány persze Magyarországon pihent gondosan előkészítve az útra...). A kiharcolt rövidebb záridőn túl ez azért is bizonyult remek döntésnek, mert így egy misztikus fénycsík világította meg az előtérben álló, döbbenetesen jó állapotú, királykoronázást ábrázoló 11. századi kőtömböt.
Beavatottnak éreztem magam, hogy láthattam.
Csak pár lépést
kellett tennem, hogy ismét belemerülhessek a régmúltba... Ugyan számtalanszor jártam már körbe a katedrálist és környékét, a kripta valahogyan eddig szintén kiesett a látóteremből... (persze meglehet az is, hogy nem is volt mindig nyitva.) Szintén lepergettem gyorsan a 10 kunát, és már siettem is lefelé-befelé a vastag, mohos falak közt. A kripta egyben egy Szent Lúciának szentelt kápolna. A történet szerint Lúcia egy tehetős siracusai családból származó, fiatal keresztény leány volt. Mikor visszautasította/visszamondta egy római férfi házassági ajánlatát, az bosszúból feljelentette (ugyebár a keresztényüldözések kellős közepén járunk). Elfogták és máglyahalálra ítélték, ám a lángok nem érinthették a lányt. Végül egy karddal fejezték le, a hagyomány szerint Kr. u. 304-ben, december 13-án halt vértanúhalált. Számomra kissé ironikus, hogy a nagy keresztényüldöző Diocletianus hajdani mauzóleumának kriptájában pont az általa legyilkoltaknak állít emléket...
A kriptában volt egy mély, zöldes vízű kút is, amiről nagyon szerettem volna tudni mi célra szolgál, de sajnos a hely egyáltalán nem volt információkkal ellátva, és a neten sem találtam meg. (Szóval ha valaki tudná, örülnék, ha megosztaná velem. :-)) De így javarészt tudatlanul is páratlanul lenyűgöző a nehéz, ódon falak közt hűsölni, és hallagatni a csendet.
Csak ajánlani tudom mindenkinek.




5 megjegyzés:

Kerekes Zsuzsi írta...

Érdekes, klassz beszámoló, számomra ez még amúgy is sötét folt volt. 2. és 3. kép a kedvenc. Nagyon szép, ahogy az a fény bekúszik. A szfinx eredendően fejetlen, vagy csak mára már nincs meg a kobakja?
A kútra lehet találtam valamit, de nem biztos: "Nem válhatunk meg Diocletianus palotájától a nélkűl, hogy egy hozzá tartozó közhasználatú épületről is ne szóljunk. Ez a vízvezeték, mely 11 kilométernyi távolságból részint mélyen a földbe ásott aknákon, részint boltozott csatornákon, és hét völgyet áthídaló vezetéken át juttatta a palotába a Mossorban fakadó Jadro forrás vizét." Innen van egyébként: http://www.tankonyvtar.hu/konyvek/osztrak-magyar/osztrak-magyar-081204-466

shadow írta...

Eredetileg tisztességes fejes lény volt, de hát néha mindenki elvesztheti a fejét. :-)
Köszönöm a "találatot"! Olvastam én is a vízvezetékről, de nem raktam össze a képet a kriptával...talán azért, mert valami sokkal kevésbé profán dologra gondoltam, de valószínűleg erről lehet szó. :-)
Köszi a látogatást!

José Ramón írta...

Egy nagyon érdekes blog.

Greetings from a kreativitás és a képzelet képek Jose Ramon

Főfüge írta...

Megint jó kis sahadow-os, hangulatos képek. "résnyire az ajtót" az nagyon nagy ötlet volt, mert rendezői pluszként még izgalmasabbá, sejtelmesebbé tette a képedet. Ilyet filmekben látni, hogy mindenféle halk neszek, apró zörejek közepette, mélyhangú, öreg csikorgások, nyílik a nehézvasalású, vastag tölgyfaajtó, a zene órakattogásra épülő, mint alapritmus, feszültséget izzító, óvatosan emelkedő hangerő, hát- és karborsósító, szőrkiegyenesítő tevékenysége közben, a résnyire kinyílt ajtón keresztül megindul a fény a küszöbtől, lassan, komótosan, lassított felvételek sebességével végigmászik a kövezeten, felúszik a „királykoronázáson”, nem tisztelve az évszázados köveket, és elérve végcélját, megvilágítja Keresztelő Szent János szobrát.

Így lesz a szükségből erény, s a keskeny résen átpréselődve én is belógtam, megspórolva 10 kunát!:))) Tartozom, egy habos kávéval!

Köszi a kellemes „idegenvezetést!”

shadow írta...

Köszönöm!
Főfüge: egyszer majd bevasalom rajtad! :-)