2011. december 30., péntek

2011. december 14., szerda

Karácsonyi montázs készítése

Idén kicsit megkésve kezdtem el hangolódni az ünnepekre - viszont cserébe gondoltam, hogy ennek egy aspektusát megosztom Veletek.

Készítettem egy karácsonyi üdvözlőlapot - voilá:


és közben lementettem az egyes fázisokat. És a dolog azért rémesen egyszerű, mert egyenként pakolgattam az új rétegeket az egyre bővülő képre, és minden egyes esetben szendvicsnegatív módban illesztettem őket össze (pontos százalékokat egyrészt nem írtam fel, másrészt teljesen szubjektív, hogy kinek éppen hogyan tetszik). Közben a kép azon részén, amit nem szerettem volna, ha érint az új réteg, simán visszatörölgettem. Tehát mindenhol szendvicsnegatív rétegösszeillesztés, és nagy vonalakban kézi törölgetés, ahol nem kell - ennél egyszerűbben talán nem is lehet montázst készíteni. :-)

Szóval így néztek ki a fázisok:

Az alapkép egy bokeh, arany színű üveggyöngyök csillognak a háttérben. Erre raktam rá a kis mézeskalács fenyőfát - szendvicsnegatív módban, visszatörölgetve a felesleget.
Következő lépésben a kis szalmadíszt helyeztem el a jobb sarokban.

Majd következtek a mécsesek a már ismert módon.


Az egésznek egy kicsit kevésbé aranyló, finomabb, havasabb stílust képzeltem el, ezért raktam rá a következő elmosott, havas réteget, ahol pedig nem tetszett, töröltem. Nem volt cél, hogy nagyot változtassak, csak hogy kicsit puhább, szerethetőbb legyen a kép.

A csillogás mennyiségével nem volt bajom, de itt is valami otthonosabbra vágytam, amit úgy gondolom, hogy a következő réteg hozott is. Az eddigiekhez hasonlóan ez is szendvicsnegába ment.
Itt akár készen is lehetne az egész, de megtetszett az enyén havas (na meg enyhén piros bogyós) "effekt", így ebből raktam még egy kicsit.
Végül választottam egy szimpatikus betűtípust, bordós árnyalatot adtam neki (az itt-ott fellelhető bogyók színéhez passzolóan), és egy kis fehér színű külső ragyogást rétegstílusnak.

2011. november 14., hétfő

Veiller tard


Ennek a szívbemarkoló dalnak a hangulata jutott eszembe egyik este az ablakra vetülő árnyékról


Jean-Jacques Goldman: Veiller tard

Egy véget érő nap gyenge fényei
Egy ugató kutya fájdalmas panaszai
Az aggasztó csend mi az álmot megelőzi
Mikor a világ eltűnik, s magunkkal nézünk frakasszemet

Borzongások mikor szerelem és ősz összekuszálódnak
Az éj mikor hitünk, törvényeink felfalják magukat
Ez a fojtott szorongás mi az ereinkben folyik
Ami még a legnagyobb öröm után is átjár

Ezek az elfeledett látomások mik tovább erősködnek
Ezek az ölelések mikről álmodunk, százszor is meg tudnánk élni őket
Ez az igazság itt, ami a mi igazságainkat hiábavalóvá teszi
Ezek a dolgok legbelül, melyek soká ébren tartanak

Ezek az elzárt szavak miket nem tudtunk elmondani
Ezek az erősködő tekintetek, melyeket nem értettünk meg
Ezek az egyértelmű hívások, ezek a kései fények
A megbánás marásai melyek átadják maguk az éjnek

Ezek a méltóságteljes magányok a csend közepén
Ezek a nagyon szelíd könnyek mik magyarázat nélkül folynak
Ezek a beteljesületlen vágyak melyekre azért gondolunk
Mint egy vén láda teli törött, öreg játékokkal

Ezek a kötelékek melyeket feszítünk, s melyek összekötik az élőket
Ezek a szökevény vágyak melyek szeretni sarkallnak
Ezek az igazságok melyek a mi igazságainkat hiábavalóvá teszik
Ezek a dolgok legbelül, melyek soká ébren tartanak.

2011. november 3., csütörtök

Őszi feszület

Tudtam, hogy körülbelül mit szeretnék, és azt gondolom, hogy a harmadik képnél ez nagyjából sikerült is. De annyira élveztem a próbálkozást, hogy gondoltam megmutatok még kettőt. :-)





2011. október 6., csütörtök

2011. szeptember 21., szerda

Középkor

Egyik az általam leginkább utált, gyakran hallott frázisik közül a "sötét középkor".  Általában olyan emberk mondogatják ezt, akik persze semmit sem (és azt is rosszul) tudnak erről a korról. Ezért készítettem ezt a középkori oklevelet (vagy inkább kódexlap+oklevél torzszülött, modern gyermekét) imitáló képet. Persze csak szőrmentén hasonlíthat egy eredetihez, mégpedig főképp azért, mert az volt a célom, hogy el tudja olvasni más is középkorász ismerőseimen kívül. Személyeket, helyeket, fogalmakat vázoltam fel, melyek szerintem amellett, hogy fontos jellemzői a kornak, híven tanúsítják, hogy mennyire (nem) volt sötét.
Szóval íme, a játékos törióra:

2011. szeptember 12., hétfő

En passant - Áthaladóban

Jean-Jacques Goldman En passant című dalához készítettem a minap illusztrációt és fordítást. Monsieur Goldman dalaival ismerkedve ez nem tartozott az abszolút kedvenceim közé...már akkor is elszomorodtam tőle, mikor a szöveget még csak részben értettem. Később viszont pontosan ezért szerettem meg. Azért, ahogy kínzó őszínteséggel villant fel képeket az életről, az öregedésról, a halálról...azért, ahogyan egy tömött stadionban JJ halkan, a barátjával vállvetve adja elő...azért, ahogyan a gitárjaik sírnak...




Áthaladóban

Az összes ében randevúzik
Az éj töredékei, mikor árnyékaink elhalkulnak
Az utak elvisznek magukkal, nem tudom merre
Régen éles szemem volt, mindent láttam

Puhán térnek vissza, mint a farkas járása
Alvó királynők, korábbi fejvesztett meneküléseink
Források rohannak a zátonyra futásig
Megfakult ígéretek és az összes szétfoszlott kívánságunk

Voltak szárnyak és álmok osztályrészül
Voltak telek és a hideg sosem
Voltak viharokkal nászra kelt nagy egek
Voltak békék, melyeket nem írtunk alá

Az utak elvisznek magukkal, nem tudom merre
Láttam madarakat, tavaszokat, kavicsokat
Áthaladóban

Az összes kudarcunk ránk éhezik
Elfeledett eskük, fogadalmak a smink alatt
Az ünnep másnapjai, több mint eléggé részegek
Hogy előbbre hozzuk, túl hangosan eresszük el a megbánást

Ezek a lassú, ezek a csendes hajótörések is
Ezek a börtönök is, amikre nem számítottunk
A bátorságnak ezek a diszkrét hiányai
És minden, ami már sohasem leszünk

Láttam hajókat, virágokat, királyokat
Annyira szép reggeleket, néha elkaptam őket
Áthaladóban

2011. augusztus 22., hétfő

Zsolnay Mauzóleum

A minap egy barátommal a nemrég felújított Zsolnay Mauzóleumba látogattunk el. Én már jártam bent néhány évvel ezelőtt, de az épület akkoriban eredeti funkcióját kevéssé töltve be, Pécs tekintélyes galambállománya vagy 2/3-ának adott otthont. A guano kontra temetkezési hely kérdéséről ennyi talán elég is. Pont ezért nagy örömmel konstatáltam, hogy igen szépen rendbe hozták a mauzóleumot és környékét – üdítő kivételként ezúttal valóban rekonstrukcióval állunk szemben, nem pedig átalakító hangulatgyilkossággal.
A kör alakú épület Sikorszky Tádé tervei alapján a gyár alkalmazottainak szó szerinti építő tevékenysége nyomán az 1913-as esztendőre épült fel a gyár közelében, a Ledina egyik dombján. Egy pazar eozinszarkofágban itt helyezték örök nyugalomba az 1900-ban elhunyt Zsolnay Vilmost (a porcelánfajansz és pirogránit kitalálóját, az eozin máz technikájának kidolgozóját), majd később feleségét és gyermekeit is. (Ma már csak ő, valamint felesége és fia, Miklós maradványait őrzi a mauzóleum.)

A gyár felől egy hosszú sétány vezet fel az épülethez. Az ösvényt 42 pirogránit oroszlán vigyázza-övezi – melyek közül, mint utóbb megtudtam, csak 2 maradt meg a régi időkből, tehát izgalmas feladatként bocsátom a látogatók számára a két régi oroszlán pozíciójának fellelését (én őszintén megmondva nem láttam nagy különbséget az állatok között). A rövid kaptató után felérve, az épület körül kerámia oszlopokat, padokat találunk, természetesen az épület tetőcserepeit, illetve a belteret is zsolnay anyagokból álmodták meg. A hozzánk hasonló műkedvelő fotósoknak igazi csemege a hely már kívülről is, számos gondosan megmunkált, izgalmasan csillogó részlettel.

A mauzóleum kétszintes, alul helyezkedik el a sírkamra, míg felül egy kis kápolnát találunk. A sírokhoz az épület hátulja felől van lejárat. Nem tudom, hogy ez csak ottjártunkkor volt éppen zárva, vagy elővigyázatosságból egyáltalán nem is engedik le a látogatókat. Ez nem volna meglepő, tekintve, hogy egyes családtagok sírjait régen bizonyos kedves vandál polgártársaink teljesen szétdúlták, és részben el is hordták. Mindenképpen érdemes ezt a hátsó lejáratot is szemrevételezni, egy igen szép eozin Krisztus domborművet alkottak ide, és szép, a belső sárgás világításnál hidegebb, kékes természetes fény szűrődik be, és világítja meg a sírt.
Az elülső bejáraton a kápolnába jutunk, melynek közepén egy nagy, kör alakú nyíláson át leláthatunk Zsonay Vilmos szarkofágjára – ami ebben a világításban a lenti kékkel ellentétben aranyló-rozsdavörös színekben pompázik. Egy – szintén eozin – oltár is áll itt, örökmécsesekkel. A körben díszes pécsi kerámiával burkolt helység kupolája kék eget, csillagokat és kerubokat jelenít meg.

Ami szerintem igazán különlegessé és rendeltetésének megfelelően méltóságteljessé teszi a mauzóleumot, az a már nem egyszer említett zsolnay porcelán és eozin. Hiszen attól függően, hogy mikor milyen fény vetül rájuk, ezek az anyagok folyamatosan különböző színekben pompáznak. E tulajdonságuk egyébként bár nagyon megnehezítette fotósaink dolgát, számtalan izgalmasabbnál izgalmasabb témát is teremtett nekik. Így lehet, hogy nem egyszer a cserepekhez lapulva, vagy éppen háton fekve dolgoztunk meg a jó képért – egy vidám délutánt szerezve ezzel a bódéjukból minket kamerán figyelő jegyárus néniknek. Megnéztem: a YouTubon még nem vagyunk fenn.
















2011. július 26., kedd

Mostar

Horvátországi nyaralásunk vágeztével a hazaúton megálltunk pár órára Mostarban.
Jöjjenek tehát a kötelező + a némileg kreatívabb képek: