2009. március 31., kedd

Fényfestés

„Fényfestéssel díszítik a pécsi Zsolnay Múzeum homlokzatát. A diákat a szemközti ház falára felszerelt három speciális vetítőberendezés segítségével vetítik a múzeum falára, „kárpótlásul" azért, hogy három évvel ezelőtt, az épület felújításakor egy munkás leverte a fal reneszánsz freskótöredékeit. A gótikus és reneszánsz stílusú festményeket, amelyekből a diák készültek, Dittrich Csilla restaurátor és férje készítették és ezentúl – 2009. március 26. - minden este láthatók lesznek. A képek nem azonosak az eredeti középkori díszítéssel, mert abból csupán egyetlen részlet ismert, a Fájdalmas Krisztus képe, ami három évvel szintén megsemmisült. A gótikus kép Jézus életének főbb eseményeit dolgozza fel, a reneszánszon főleg Erdélyben elterjedt lombdísz motívumok, valamint négy pécsi prépost arcképe látható.”

Nekem nagy élmény volt, és remélem lesz is még.










2009. március 16., hétfő

Három hunyorítás


Radnóti Miklós:
Három hunyorítás I.


Odakinn már setteng a reggel
és a parton túli hegyekkel
aranyszárnyu szellők játszanak.

Így fekszem, ringó félhomály van,
a körtében alszik az áram
de fölébred és felkél a nap;

végigkutatja fekhelyem és
az ablak most csupa rezzenés,
zengő négyszög, tüzes csobogó,
futó fényben lengő lobogó.


Figyelj csak, hármat jobbra lépeget
az asztalon, hármat meg balra lép
a lassan ébredő virágcserép,

s a megriadt pohár gyors fényeket
irkál a falra fürge gondokat
űz az álomtól kerge gondolat.

2009. március 9., hétfő

Emlék az aranykorról...


Szeretem az öreg, pattogzó vakolatú, eltűnőfélben lévő házakat; egy-egy félig kidőlőben lévő, kackiás kilincsű, kopogtatós házkaput...a rozsda számtalan aranyfényű árnyalatában játszó kilincs; a töredezett kövű, megkompott eleganciájú lépcsők; az igazi, megkomponált kazettájú, számtalan belevésett üzenetet őrízgető masszív fa...
Az ilyenek láttán mindig heves vágyakozás fog el, hogy a részese lehessek a régmúltnak, hogy minél többet megismerhessek, láthassak és megőrízhessek belőle magamnak...
Egy békebeli, a miénkez annyira hasonlatos, és mégis szelídebb, békésebben siető világból. Amikor a sáros utakat még csak kezdték aszfaltozni, és azért döntöttek az aszfalt - és nem a keramit mellet - mert ez utóbbi olyan hangos, hogy "a felnőtt lakók agyrázkódást szenvednek, a kicsinyek szörnyethalnak." :-) Amikor a munka után még volt idő rohanás nélkül kikapcsoódni, korzózni, kávéházakat látogatni...
Ránézek az öreg házakra, és átjár egy gondolat, hogy mi mindent láthattak és érezhettek már...hogy vajon milyen képek, illatok élnek az emlékeikben...és, hogy vajon az idei tavasz is fülledt virágillatot hoz-e?