Meghívás

Szeretnék minden érdeklődőt meginvitálni 2 Budapesten rendezendő szabadtéri fotótárlatra: augusztus 30-án az Erzsébet kilátóba, illetve szeptember 7-én a Királyhágó térre. A vegyes hangulatképeket korábbi, a 2 helyszínen tartott kiállításokon készítettem, gondoltam, nem árt, ha illusztrálom, hová is hívlak benneteket. :-) (A galériámban a kiállítások menüpont alatt több kép is látható).
Sajnos a kiállítók teljes névsorát ezúttal nem tudom mellékelni, mert nem én vagyok a szervező, de annyi biztos, hogy jó képeket láthattok majd, többek között a Hegyvidék Fotókör tagjaitól (http://www.hegyvidekfotokor.hu/), és ott leszünk sokan mások is - sokszínű, változatos képekkel.
A kiállítások esőmentes időjárás esetén a koradélelőtti óráktól késő délutánig megtekinthetők, és nem mellékesen az alkotók is jelen lesznek, vevőn egy kis csevegésre.
Szóval gyertek!

Márti

Montázsrecept Rómától Bécsig

A Róma c. motázsom publikálásakor többen is kérdezték mailben, vagy képek alatt, hogyan is készült...volt, aki sajnálkozott, hogy ő "ilyen nagyon" nem ért a ps-hoz... :-)

Ez indított arra, hogy egy kicsit írjak a készítés körülményeiről - mert rémesen egyszerű, csak ki kell próbálni! Azóta készítettem egy hasonló jellegű montázst Bécsről is, szinte ugyanúgy. Amúgy is nem kevés nem rossz-nem jó turistaképpel rendelkeztem, és régóta terveztem már valamit kezdeni velük.

Mindkét képnél egy-egy repedezett-málló vakolatú, színes fal adta az alapot. Erősen, (akár kiégésig) növeltem a kontrasztot, tetszés szerint (és témához, helyhez illően) játszottam a színekkel - ezt egyébként a kép készülte közben és után is megtettem.

A falra pakolt képek rétegeit többnyire ff-be konvertáltam csatornakeverővel + sok kontraszttal, és utólag megszíneztem. A színegyensúly menüpont alatt csúcsfényeknek kevés vöröset, középtónusoknak és árnyékoknak finoman sárgát adtam (persze jó lehet a célra a fényképszűrőknél beállítható szépia is, de szerintem saját kezűleg általában szebb színeket lehet összehozni). Előfordult olyan is, hogy rétegmásolatot készítettem a felhasználandó képről, csak ezt monochromizáltam az előbb említett módon, és összeillesztve a két réteget a kép kicsit kontrasztosabb és deszaturáltabb lett, éppen megfelelő.

Az ily módon előkészített képeket aztán ráhelyeztem a falrétegre, és szinte kivétel nélkül szendvicspozitív / szendvicsnegatív (ez ott működik jobban, ahol a kép nagyobb része világosabb tónusú) módban illesztettem össze őket. Ebben a keverési módban az volt a jó, hogy bár megmaradtak az épületek körvonalai, ugyanakkor a fal texturájára rajzolódtak ki. Ahol kellett, ott persze visszatöröltem, hogy többé-kevésbé, amennyire épp jól esik "élethűbb" legyen. (Mármint pl egy épület feletti égre, vagy képszélek látványára semmi szükségem nem volt. Ezt úgy is ki lehet küszöbölni, hogy mindjárt csak a gondosan kijelölt részletet másoljuk a képünkre, de ez szerintem sokkal aprólékosabb és idegörlőbb, mint letörölni a felesleget. Én amúgy is minden egyes újabb réteg előtt mentettem a képet, hiszen hiába van jól kitalálva és megtervezve, később mégsem minden oda passzol, ahová reméltük. Szóval nekem jobban bejön lépésenként dolgozni, de persze ez szubjektív. Egyébként a képeket nem is méreteztem át előre, sokkal egyszerűbb a külön rétegként a falra kerülő képek sarkait megfogva tetszés szerintire kicsinyíteni-nagyítani)

Mikor nagyjából készen voltam, jól ránagyítva a képre végignéztem, és klónbélyegzővel csiszoltam itt-ott az illeszkedéseken, sötétítettem-világosítottam, színeztem ahol jónak éreztem, mondjuk ezt a rétegek illesztésekor is végig megtettem. Mielőtt végeztem volna, felhőkkel, és egy-egy plusz dologgal megspékeltem még a képeket, a Rómán ilyenek voltak az Ara Pacis Augustae-ról kölcsönzött-fotózott spirálminták (bal szélen és a jobb felső sarokban); a bécsin pedig egy gyertyalángokról készült kép fénykörei - szintén szendvicspozitív-szendvicsnegatív módokban.

Szóval ennyire rém egyszerű a történet. Kellet persze dolgozni velük egy kicsit, de relatíve gyorsan ment, 1-2 óra a tényleges megvalósítás +előtte kigondolni, kiválogatni a képeket.

Kettesben az U-bahnban

Hiányzol...

Lerch István/Sztevanovity Dusán: Hiányzol

Egy kattanás a fény, megszokni nehéz.
Körbevesz egy kép, mint lassú ébredés.

A rádióban szavak, a kereső a helyén maradt.

Ahol tegnap volt, ahogy tegnap volt.

S túlcsordul a víz a pohár peremén,

Egy hideg érintés az ujjaim hegyén.

A sötét órák alatt a valóság a helyén maradt,

Ahol tegnap volt, ahogy tegnap volt.

Lehet, hogy áldasz, vagy átkozol,

Lehet, hogy mást szeretsz, s nagyon jó,

Nekem a más is csak rólad szól,

Hiányzol!

Hiába édes egy új mosoly,

Amikor szó sincs a magányról,

A másnap hűvösen válaszol,

Hiányzol!

Párnámon egy lány, még szebb nálad talán,

Veled sosem volt, ilyen gyöngéd éjszakám.

Álmodjon csak tovább, az ágyam körül színes ruhák,

Ahogy tegnap volt.

Lehet, hogy áldasz, vagy átkozol,

Lehet, hogy mást szeretsz, s nagyon jó,

Nekem a más is csak rólad szól,

Hiányzol!

Hiába édes egy új mosoly,

Amikor szó sincs a magányról,

A másnap hűvösen válaszol,

Hiányzol!

Hiányzol!

Döntsétek el ti, mennyire illik a képhez, de nekem valahogy felidézte ezt a dalt, amit nagyon szeretek. Sajnos a neten nem találtam meg dalt, így maradt csak a szöveg...

Kunsthaus Wien

Idén nyári bécsi kiruccanásom alkalmával a címben feltüntetett elképesztő helyet is meglátogattam, ami az eddigi egyik legjobb hely, ahol valaha is fotózhattam. Az épület Hundertwasser munkáinak otthona, de emellett internacionális időszaki kiállítások is tarkítják, korábban például Picasso, most éppen egy japán. A épület, amely 1991-ben állt fel, maga is az osztrák mestert dícséri, görbe vonalaival, daloló színeivel - és szeretem, ahogyan ez nem korlátozódik a felsíkra, sokszor majdnem elvágódtam a nagy elmélyült komponálásban...egyszerűen ez a ház játékos és vidám, friss és otthonos...megint egy olyan hely, ahol az ember az érzi, hogy minden rendben van, az élet bizony szép, a civililizáció összhangba hozható a természettel.
A múzeumi rész mellett a hely magába foglal egy shopot, Hundertwasser-ajándékok minden mennyiségben - esernyők, bögrék, sapkák, kitűzők, házat imitáló teásdobozok (kihagyhatatlan), poszterek, könyvek, reprók, DVDk...sajnos magyar pénztárcának kissé borsosan...de erről persze nem az osztrákok tehetnek. Csendes zöld sziget a város közepén, a szintén itt található Café Restaurant Dunkelbunt, és (a főleg szuper) udvara. Ez a kert ugyanis amellett, hogy növényileg egy komplett dzsungel (ami persze azt is jelenti, hogy tiszta, csendes, árnyas), hihetetlen módon tobzódik a formákban, színekben, reflexiókban...olyan az egész, mint egy patchwork, tízezernyi kisebb darabból összevarrott tökéletes egész - szinte félek elképzelni, hogy milyen lehet ősszel, mikor ezek a színek még hatványozónak. Reggel, nyitás előtt egy fél órával értem oda, varázslatos volt, ahogy a színes asztallpokon átsütött a fény, megfestve az amúgy sem éppen monoton térkövezést...ez és, a téglafalba beépített színes üvegek rögtön a kedvencemmé váltak. Hundertwasser először új-zélandi birtokán egy ajtófélébe épített be a közeli kiskocsmából származó üvegeket, fel sem fogom honnan jött az ötlet, és meg sem lepődöm rajta, hogy mennyire jó. A Dunkelbunt/dark colourful egy a művész által használt oly sok név közül...jellemző is a munkáira ez a kifejezés, az ő sötét árnyalatai nem tompák, nem fény-szín nélküliek...ritka, hogy sötét színek ilyen telítettek, ilyen intenzívek és kifejezőek legyenek, mint az ő képein.
A kiállítás pedig...nos ez vitathatatlanul a legjobb tárlat, amit eddigi életem során láttam. 2 szinten, hatalmas alapterületen Hunderwasser festményei, grafikái, építészeti modellek - egy-egy frappánsan filozofikus gondolattal fűszerezve, és mindez egy olyan környezben, ami maga is a művész zsenialitásáról és különleges világáról tanúskodik. Nem igazán érdemes ennél többet írnom róla, egyszerűen nem adná vissza...kötelezővé tenném a megtekintését mindenkinek, akinek lehetősége nyílik rá. :-)
Egyébként az épület és a múzeum minden nap 10-19 óriág nyitva tart. A kiállításokat kivéve szabadon lehet lófrálni, én mintegy 3 órát bámészkodtam, percenkénti megszámolnisemtudomhány exponálás kíséretében, de senki még csak felém sem pillantott, vagy ha igen, az is egy kedves mosoly volt, szóval fotós kollegák, előre! A belépőjegy 9 euro (+persze mindenféle kedvezményes és kombinált jegy) tökéletesen megéri, sokszorosát is kifizetném. Lehet kérni további eurókért különféle nyevű "fülhöztartós magnós" idegenvezetést, bár ha valaki tud németül/angolul, akkor szerintem nem érdemes...elég jól ki van írva minden.
A házhat legegyszerűbben az 1-es villamossal lehet megközelíteni, amire felszállhat az ember például a Schwedenplatznál, ahová U-bahnnal könnyedén eljutni, de a járgány a Ringen is körbemegy, szóval nem egy őrdöngősség. A honlapon a jegyárak mellett egy térkép is van fenn, szerintem akár gyalog is könnyen megközelíthető, hiszen az utca (Untere Weissgerberstrasse) a Donaukanal utcája utáni, vele párhuzamos.
A megtekintését egyébként össze lehet kötni a Hunderwasserhaushoz tett sétával, hiszen az csak egy rövid pillantásnyira van innen. Megvallom, kicsit meg is voltam lepve, hiszen a háznál iszonyú embertömeg hullámzott/hullámzik szünet nélkül, míg a múzeumnál, ahol megkockáztatom, hogy a kiállításon kívül is több a látnivaló, hárman-négyen lézengtünk mindössze...szóval aki arra jár, gyerünk befelé!

http://www.kunsthauswien.com/

A Modern Magyar Képtár kertjében

A (pécsi) Káptalan utcai Modern Magyar Képtár büszkélkedhet a Magyar Nemzeti Galéria mellett a XIX-XX. századi magyar képzőművészet legteljesebb gyűjteményével. A tízezernél is több műtárgy több, mint ötven év vásárlásainak és adományainak eredménye, köztük a Nagybányaiak, Nyolcak, a Római iskola, A Szentendrei iskola, az Európai iskola művészeinek termékeivel. A gyűjteményről katalógus is megjelent: Hárs Éva - Romváry Ferenc: Modern Magyar Képtár Pécs címmel.
Már maga a környezet impozáns, hiszen a Káptalan utca olyan múzeumokkal büszkélkedhet, mint a Reneszánsz kőtár, a Schaár Erzsébet "Utca", a Vasarely múzeum, vagy a Zsolnay kerámia kiállítás - amelynek otthont adó épület egy külön történet, hiszen ez Pécs egyik legöregebb, és számomra talán legszebb háza. Kicsit tövább sétálva, a Papnövelde utcánban a Modern Magyar Képtár II - vel egészül ki a kortárs gyűjtemény.
Maga a képtár épülete is XIV. századi - bár a földmunkák során még római kori csorgókutat is találtak, ahogy Pécs esetében ez megszokott, jó hosszú múltra tekinthet vissza a terület - mai formáját az 1730-as években nyerte el.
Amit én legjobban szeretek itt, az az udvar, amely egyik legkedvesebb helyem a városban. Ahogy belépek a kapunk, már messziről üdvözlésre nyújtott karral fogad a Szabad Ember. Őt, és a kert többi alkotását is Pierre Székely, Franciaországban élő honfitársunk készítette. A Kőkert modern alkotásai, amellett, hogy vidámak, érdekesek (nem utolsósorban fotogének), témában is remekül illeszkednek a belső tárlatokhoz. Továbbá az esetlen, kedves óriás és társai olyan környezetben élnek, ami maga a nyugalom szigete: hatalmas, árnyat adó fák, madárcsiripelés, a fűben margaréták, vörös-sárga házfalak - régi és modern hangulatok kellemes egyvelege.
A képtár túloldali területén pedig szabadtéri színpad működik, a nyári szabadtéri játékok keretében több előadást is szerveznek ide. A kertet a közelmúltban a Székesegyház felett megnyíló parkhoz hozzákapcsolták, így egészen hosszan sétálhatunk és gyönyörködhetünk a (városi) természetben. Mindenképp érdemes ide átsétálni, mert a Székesegyházat is remek perspektívából csodálhatjuk - fotózhatjuk...

A bejegyzések szüneteltetésének okáról...

Kedves rendszeres és rendszertelen olvasni vágyók!
A blog nem szűnik meg és nincs megunva, vagy elfelejtve, csupán rekordhosszúságú, többszörös vizsgaidőszakaim magakadályoznak abban, hogy írjak...
Szóval a türelmeteket kérem, kb. június végén-július elején lesz érdemes visszanézni.

Cserkúti templom

Cserkút Pécstől mintegy 10 km-re, a Jakab hegy lábánál fekszik, ha az ember felsétál a fölötte magasodó dombra, már odalátszanak a hegy Babás szerkövei. Már korábban, tanulmányaim során is hallottam árpád-kori templomáról, de igazából csak akkor kezdett foglalkoztatni, amikor nemrégiben véletlenül a környéken jártunk kökörcsinvadászat céljából. Ahogy elhajtottunk a templom mellett, és megláttam a napfényben az éületet a maga rózsaszínes, rücskös, mesélős falával, tudtam, hogy vissza fogok még menni.
Pár nappal később, szép délutáni fényekben oda is látogattam. Az ébredező tavaszi levegő üdítő volt – főleg, hogy hetek óta savanyodok „záróvizsgára való készülés” címszó alatt – a fények pont ideálisak, a templom tiszteletet kivívóan magasodott fölém. Ami mindjárt első ránézésre is érdekes volt, hogy szemben a torony alatt ugyan van egy ajtófülke, de ajtó nélkül. A bejárat ugyanis a déli oldalon található, úgy olvastam, hogy talán az északi széltől való védettsége miatt került ide. Az ajtó mellett jobbról-balról freskómaradványok, témájuk nem vehető ki. A déli oldal példásan gondozott kis kertjében piros tulipánok bólogattak, keletre egy tekintélyes gesztenyefa hajolt a templom fölé. Az északi oldalon egy talpalatnyi kis füves részen 3 sír, nem tudtam elolvasni, kik nyugodhatnak ott a napfényes csendben. Mivel délután öt is elmúlt, a templom már nem volt nyitva, de az ajtóra ki volt írva (címmel és telefonszámmal), hogy a szomszéd házak egyikében lakó néni szívesen megmutatja 9-12, 14-16 óra közt, bármikor, amikor otthon tartózkodik. Körbejártam néhányszor, készítettem pár felvételt, a közeli viszontlátásra gondolva hazatértem.

Itthon ellátogattam a falucska honlapjára – ami módfelett színvonalas és informatív – és elolvasgattam a település és temploma történetét. A falu a római korban is lakott volt, sőt, már a vaskorból is maradtak emlékek. Az első úrbéri felmérés szerint nevét egy forrásról nyerte, ami a község déli részén, cserbokrok és vörös sziklák tövében tört a felszínre. Az első írásos emlék, amelyben a település említve van, 1291-ből származik, Cherkuth falu nemesembereiről egy per tanújaként ír. Az oszmánok deftereiben (adóösszeírások) folyamatosan jelen van, ami azt mutatja, hogy uralmuk alatt sem néptelenedett el, folyamatosan lakott volt. A templom valószínűsíthetően már a tatárjárás előtt is állt, harangtornya pedig XIV. századi. Megnézegettem a benti falfestések képeit, és elolvastam Kerti Sándor cikkét, hogy tudjam mit ábrázolnak, és örömmel láttam azt is, hogy a legrégebbiek, amelyek a korból épségben fennmaradtak. Paradox módon a reformáció volt az, ami megőrizte őket a mai kornak, a tiszta fehérre meszelt falak alatt megbújhattak egészen 1965-ig, amikor is Rádi Ferenc régész felfedezte őket. A meginduló renoválási munkálatok részeként az épület újra fazsindelyt kapott, mint egykor. A freskók 1972-re befejeződő restaurálását Szegedi Rozália és Illés János végezték.

Ma a megadott délelőtti időpontban újra elmentünk oda, és felhívtuk a nénit, aki készségesen ki is nyitotta nekünk a templomot. Panaszkodott, hogy sajnos nem sok a látogató, így nem éri meg állandóra fenntartani valakit azért, hogy megmutassa, de ő szívesen jön, amikor tud. Bent szinte tobzódtam a szebbnél-szebb falfestésekben, fantasztikus, hogy ilyen kis alapterületre mennyi csoda jutott… Bibliai és profán jelentek egyaránt, gazdag szín-, és formavilággal. A belépő szemben mindjárt megcsodálhatja a téglalap alakú, 12 apostol egészalakos képét ábrázoló szelvényt. A festő nem bízta a véletlenre a felismerhetőségük, nevük a fejük fölé van írva. Kezükben művelt emberre utaló könyv vagy papírtekercs, átszellemült arcuk, redős ruhájuk bizánci stílus elemeit mutatja. Alattuk Krisztus. A hajót a szentélytől elválasztó diadalív jobb oldalán mélykék háttérből Szent György képe ugrik ki, aki almásderes lovon, lándzsát tartva ül. Ami mindjárt kitűnik, hogy ez a Szent György bizony „sárkánytalan”. Dél-Franciaországból ismert hasonló ábrázolás, ahol a sárkány hiányát azzal magarázzák, hogy a kép valószínűleg már a legyőzése utáni pillanatot ábrázolja. Kicsivel alatta keltezés is van, ami megadja, hogy a kép az Úr 1330. esztendejében készült, de a világlátott festő kilétéről nem tesz említést. Az ív bal oldalára világi témát festett, hordókészítés, szőlősajtolás, kalácsgyűjtés képei elevenednek meg. További világi témákat láthatunk a szentély jobb oldalán, 2 méter magasban. A töredékes figurákon 3 pár láb látható, lovagi öltözetek-, bíborpalástok darabjaival. A kutatók arra gondolnak, hogy talán Istvánt, Imrét, és Lászlót ábrázolhatták. Bal oldalt, pedig valószínűleg az Árpád-ház női szentjeit jelenítették meg.
A templomban ma is tartanak miséket...érdekes lehet az évszázados falak és képek alatt üldögélni, tűnődöm, hogy vajon mit érezhetünk ilyenkor, megsejthetünk-e valamit abból, hogy milyen lehetett az az ember, aki súlyos száz évekkel korábban ugyanazért, ugyanott ült…

Cserkút község honlapja:
http://www.cserkut.hu/