2009. szeptember 29., kedd

"Drakula" és az EKF

Amennyire örültem annak idején tősgyökeres pécsiként, hogy vásrosom nyerte el a 2010-es esztendőre a megtisztelő "Európa Kulturális Fővárosa" címet, a program lebonyolítása, kivitelezése legalább annyi kételkedést kelt bennem így fél évvel a kezdés előtt... Biztos vagyok benne, hogy sok szervező lelkesen és becsülettel végzi a munkáját - tőlük előre is bocs - de sajnos az ellenkezőjét többet látjuk-halljuk. Akik figyelemmel követik az eseményeket, tudják: Milliók mentek el olyan emberkék végkielégítéseire, akik nem csináltak jóformán semmit. Olyan beruházásokról folyt a tárgyalás-tervezgetés-tervekre pénzkiszórás hosszú hónapokig, amelyek teljesen feleslegesek vagy irracionálisak - gondoljunk csak a hangcersenyteremre (ami az éves programok végeztével jó eséllyel üresen állna, nem szükséges ámítanunk magunkat, hogy van annyi hangversenyszertő közönség, aki kihasználná, illetve más, jó akusztikájú épületek állnak üresen, folyamatosan vezsteséget termelve) - vagy éppen a "Tudásközpontra", ami így remekülk hangzik, de ha belegondol az ember, hogy a könyveket, folyóiratokat, amiért eddig leugrott a tanszék alatti könyvtárba, a város másik végéről tudná csak beszerezni, a Központi könyvtárat pedig hasonlóképpen kivinnék a városközpontból... Több évi "semmittevés" után az utakat, tereket egyszerre kezdték el túrni, több helyütt feltörve az aszfaltot (aminek legtöbb esetben semmi baja nem volt), hogy helyette lelapozzák - pl Kertvárosban sárga (?) térkővel, ami enyhén szóva ronda - szóval kicsit elkeseredik az ember. Bár, hogy korrekt legyek, most legalább csinálnak valamit, talán részben lesz értelme, látszatja az utak, közterek felújításának, bármikorra is készüljenek el.

Az egyik központi téma - már csak központi fekvése miatt is ;-) - a Széchenyi tér. Nem pontosan tudom, hogy ki is akarta átalakítani, hogy a város polgárai akarták, akarják-e, úgy rémlik, hogy minket senki sem kérdezett, bár állítólag nekünk készül... Kijelenthetem: a rózsaszínű felhőpárnácskák biztosan nem nekem: www.bama.hu/galerialp/24849
Nekem semmi bajom nem volt a tér régi arculatával, jó hangulatú, egyszerűen kialakított terep volt, gyönyörű és számomra nem kevés eszmei értéket képviselő sírkövekkel lelapozva. Igen, hiányzott néhány közülük, mondogattuk is, hogy ideje lenne kipótolni...de ekkora átalakításra nem sokan gondolhattunk. Mindegy, döntse el mindenki tetszik-e, vagy sem, látványtervek a fenti linken a képre kattintva megtekinthetőek. Kissé későn keztek neki a munkának, nem biztos, hogy el fog készülni időre, ami egy kicsit ciki lesz - kulturális főváros főtér nélkül - de ne legyen igazam.
Tegnap pedig újságok és híradók szenzációként hozták le, hogy "Megtalálták Drakula lakhelyét" - ehhh - "de vissza fogják temetni". Az idézet első részétől sírni és nevetni egyszerre támad kedvem, míg a másodiktól inkább csak sírni és dühöngeni. Mert igaz, hogy korrektül nem sok újságnak sikerült beszámolnia a tényekről, de azért aki tud olvasni, az kihámozhatja, hogy amit találtak, az egy késő középkori pince! Ami pedig Drakulát illeti - sajnos hozzászólások alapján láttam, hogy ez a rész is magyarázatra szorul - Drakula alatt ez esetben nem Abraham Stoker egyébként remekül KITALÁLT várszívó vámpírgrófját kell értenünk, hanem a XV. században élt Vlad Tepest (Drakul nevet apja használta a magyar történelemtanításban méltatlanul hanyagolt Zsigmond király és császár(!) által alapított sárkányrendi tagságára utalva), akit Mátyás nem "száműzött" (sajni egyik cikkírónknak ezt is sikerült képernyőre vetnie), hanem évekig háziőrízetben tartott Magyarországon. Némely aggódó hozzászólóknak üzzeném, hogy komporsókat és vért nem találtak (nem, nem titkolják el, mint az UFOkat, csak nem találtak ilyesmit), és, hogy a történelem és az irodalom nem egyezik ám minden ponton. Na szóval ennek a remélem tisztázottan nem vámpír illetőségű Draulánknak valóban volt a tulajdonában egy ingatlan a városban, amelyet a kevés rendelkezésre álló forrás alapján (főleg egy 1489-es oklevélre támaszkodva) a Széchenyi tér DNY-i részére lokalizáltak. De az, hogy egyáltalán járt-e a házban, már nem bizonyított, így LAKHELYének biztosan nem nevezném, főleg, hogy esetünkben nem a ház, hanem egy pince megtalálásáról van szó. Az pedig egyáltalán nem biztos, hogy ez ahhoz a házhoz tartozott. Mint Dr. Fedeles Tamás történész, egyetemi adjunktus említette - LEHET, hogy igen, lehet, hogy nem. (Bár úgy vélem az M1 teljesen hiába rabolt el a drága idejéből, hiszen a mondandója lényegét nem közölték le, csak egy fél mondatot, amelyben éppen az volt hallható, ami nekik tetszett). Ugyanis ő pontosan azt igyekezett hangsúlyozni, hogy nem az a lényeg, hogy a pince kié (főleg, hogy nem is bizonyítható), hanem az, hogy egy ritka, és ritka jó állapotban megmaradt értékre leltek a régészek, amit fontos volna bemutatni. Nem azért, mert Drakula "lakhelye" volna, hanem azért, mert a középkori pécsi polgárság anyagi kulturáját reprezentálja, és hűen tükrözi az akkori püspöki város gazdagságát. És annak a hozzászólónak, aki szerint "tele van a város ilyen pincékkel", és ez "uncsi", innen üzenném, hogy ugyan, csak még egy ilyen középkori feltárt és bemutatott pincét mutasson már a városban! És, hogy miképpen kellene ezt a nagyközönségnek bemutatni? Nem tudom, nem értek hozzá, de ha a csak 1 térrel odébb lévő Cella Septichorára gondolok, látok benne lehetőséget. Maga a "csupasz" pince sem lenne talán érdektelen, de akár múzeumnak, vagy képzőművészeti kiállítótérnek is be lehetne rendezni. Szerintem rendkívül izgalmas és jópofa lehetne, ha a főtérről egy középkori pincerendszer mélyébe sétálhatna le az ember. Viszont sajnos, Európa leendő Kulturális Fővárosának nincs erre a célra 40 milliója, 18 millióért vissza lesz temetve (hogy aztán évek múlva a terünk újbóli széttúrásával, a méregdrága Kínából hozatott lapok feltörésével költsük majd rá a 40 millót - plusz 18-at kidobva az ablakon), így kénytelenek leszünk majd beérni a rózsaszínű párnafelhőkkel. Azon pedig a cikkek és hozzászólások kapcsán már nem is lepődöm meg, hogy a magyarok több, mint egyharmada funkcionális analfabéta.

4 megjegyzés:

Kerekes Zsuzsa írta...

Hétvégén átteszem majd wordbe, hogy végig tudjam olvasni, többször nekifutottam, de olyan látástorzulásom lett sajnos valószínüleg a fekete alapon fehértől, hogy muszáj valamit kitalálnom rá, mert begolyózok :)
Pedig érdekel. Jelentkezem, ha olvastam.

Mácsai Ferenc írta...

Igen Shadow! Igazad van.
Mondom én, tiszta MAGYARORSZÁG. :)

Kerekes Zsuzsa írta...

Sajnos azt kell mondjam, szinte mind általános jelenség amit leírtál. Az a szomorú, hogy ahogy az írásodból is kiderül, nincs kivétel..a döntéshozóktól kezdve, a médián keresztül, az emberekig mindenki mindent félinformációk alapján a saját kénye-kedve szerint csűr-csavar, és ráadásul még magabiztosan állítja, hogy az ő "álláspontja" a megfelelő és megdönthetelen igazság.

kattints ide írta...

remélem IS-ses obikat vettél, kell az neked...muhahahaha.....