Szüret

Szeptember elején szüreten jártunk Tuffival a Joó Picészetben. Már a reggel is vidáman - és részemről kicsit korán - indult. Vidáman, merthogy bár a gazdasszony, Marica nagyon pontosan körülírta nekem telefonon, hogy merre menjünk, ráadásul remekül ki is van táblázva a pincészet, én egy lehajtóval előbb mondtm Tuffinak, hogy forduljunk be. Hozzá kell tenni, hogy e ponton játszott be a "korán faktor", mert előtte nap déltől hajnal 3-ig esküvőt-lagzit fotóztam, utána még átraktam a képeket, illetve majdhogynem lehunytam a szemem is...na mindegy, ez még nyílván nem hangzik nagy poénnak. De mivel nem találtuk a pincészetet, rákédeztünk egy, az út szélén kissé imbolygó úriembertől, hogy hol is lehet. Számára is hosszú lehetett az előző nap, legalábbis erre utalt, hogy nem tudott különbséget tenni határozott és határozatlan névelő között. Merthogy mi a következőt érdeklődtük meg:
- Nem tudja merre találjuk A Joó Picészetet?
- Hááát...jó a Gere is, meg az a másik is....
- Nem, nem, mi A Joó Picészetet keressük, ezt így hívják.
-Há' mondom, a Gere az jó...
Végül az úrimber segítsége nélkül is rájöttünk, hogy én kapkodtam el a dolgot, és kicsit tovább kell mennünk - pár percen belül meg is érkeztünk. Innen már ment minden, mint a karikacsapás, egy nagyon kellemes délelőttöt töltöttünk a szőlőben-pincészetben. Tökéletesen kiélhettük a fotós vágyainkat, talán nem nagyon zavarva és tartva fel ezzel munkát. De nem csak ezért éreztük jól magunkat. A háziak kedvessége, melegszívű fogadtatása volt az, ami igazán emlékezetessé tette a napot. A fantasztikus vendéglátáson, finom borokon, pálinkán, pogin és disznótoroson túl az esett a legjobban, hogy már pár perc után érezte az ember, befogadták. A borászatról és a háziak életéről egyaránt sok vidám történetet őrzünk, és ezúton is nagyon köszönjük a szép napot!

Egy teljesebb képanyagért KATT IDE!

Kőszegi vegyes

Nyár végi kiruccanásunk előtt nagyon régen jártam Kőszegen...úgy emlékeztem rá, mint az egyik legszebb kisvárosra, ahol jártam. Bár rengeteget változott azóta, az előbbi tételmondatot most is tartom. :-)

 

 

Kőszegi magaslatok

Árnyas-ablakos Kőszeg

Soproni vegyes

Évi és Jaki esküvője

 

Élmény volt Évit és Jakit fotózni, nagyon örülök, hogy részt vehettem a nagy napon!

Sok boldogságot kívánok ezúton is!

A bejegyzés csak kedvcsináló, a többi képet (hamarosan) ITT találjátok.

Kontúr Grafika és Fotó

Elindultunk, ha van kedvetek nézzetek be!

Soproni kapualjak

Kerekes Zsuzsinak ajánlva

 

 

Dübörög a falunap

Egy álmos júliusi reggelen Tuffival és Erikával fotózni indultunk. Nem voltak világrengető terveink. Igazság szerint semmilyen terveink nem voltak. Valahogy kikötöttünk a bezárt vidámparknál, de a korai időpont ellenére igencsak éber biztonsági őr arra inspirált minket, hogy újratervezzük az útvonalat („Fordulj vissza, ahol lehet!”). A kevésbé regénybe illő kezdés után azonban Erikának eszébe jutott, hogy valahol látni vélte, hogy valahol falunap van, mégpedig üvegfúvással. Kisült, hogy ez a valahol Pusztakisfalun van, ahová olyan 7 óra magasságában meg is érkeztünk. Nyílván még nem tomboltak a falunapok. Ellenben találtunk egy lovas tábort, ami nagyon jópofa volt, mert amellett, hogy az éppen ébredező, ásítozó lakói nem zavartak el minket a vérbe, a pacik gazdáik sátrai közé kikötve pihentek – jópofa látvány volt. Kicsit ismerkedtünk a lakókkal (emberekkel-állatokkal egyaránt), majd visszaindultunk a falu szívébe…ez utóbbit csak többszöri próbálkozásra sikerült abszolválnunk, ugyanis az egyik póni olyannyira megkedvelte Tuffit, hogy velünk akart jönni, ami azért egy idő után erősen a póni eltulajdonításának tűnt volna. Mire visszaértünk (1,5 perc), a falunap határozottan elkezdett dübörögni, azaz a nénik nekiálltak pogácsatésztát gyúrni. Mivel ők sem zavartak el melegebb éghajlatra, a „pogácsakészítés nagyüzemben” c. receptet remek fotósorozattal tudnánk illusztrálni. Igazi kemencében sült csemege lett a végeredmény, fokhagymával és jókedvvel, tűzforrón. Mire a pogi kisült, kisült, hogy tényleg jó lesz ez a falunap, megérkeztek a kézművesek például,  különleges, szép árukkal. Régebbről emlékeztem egy fafaragó bácsira, aki rendszeres látogatója a hasonló rendezvényeknek, többek között azért is maradt meg a fejemben, mert időnként gólyalábon szokott mászkálni. Mivel e fontos infót megosztottam barátaimmal is, Tuffi rögtön rákérdezett az öregnél: „Gólyaláb nincs-e?” Mire természetesen láthattunk egy bemutatót, illetve Erika ki is próbálta magát e tudományban – elsöprő sikerrel! Egy hosszú beszélgetés után fél lépéseket elfele araszolva végül nagy nehezen „lekoptattuk” a szívélyes öregembert, vetettünk még egy-két expót az ólomkatona festőre, majd mikor kiderült, hogy az üvegfúvás majd sötétedés után várható, hazafelé vettük az utunk. Tanulság? Ha jó társaságban vagy, tervek nélkül is mindig kisül valami. Ha más nem, a pogi.

Összehangolt munka

Az ólomkatona festő és a lovak

Portrék a strandról...

...filmre. Köszönöm Tuffi barátomnak, aki rávett, hogy fotózzak filmre is, nagyon élvezem!!! Márti és Judit pedig remek modellek voltak, ezért is hálás köszönet.

Zadar

Athén V. - Működő káosz – avagy a közlekedésről és egyéb jeles ünnepekről

A cím túlzásnak is tűnhet, mivel az is. Néha meg nem. Mert amikor az ember egy olyan zebrán kel át, ahol percek óta van piros, de még percekig áramlik a tömeg, és egyébként az átkelőhelyen és az úton  egy autó „parkol”, akkor nem érzed túlzásnak. A dolog szépsége pedig, hogy működik Nagyon egyszerű a képlet: figyelnek egymásra az emberek. Például egy autós bármiféle manőver (sávváltás, kanyar) előtt azt nézi meg először, hogy nincs-e mellette/körülötte neadjisten egy motoros, és csak utána mozdul. Nem szidja a motorost, hanem figyel rá.
A jóféle nemtörődöm káosz amúgy is a mindennapok része. Márti jóvoltából (ezúton is köszi az életre szóló élményt!) részt vehettünk egy keresztelővel egybekötött esküvőn. Ha már nem lettem volna jó előre figyelmeztetve, akkor egy szigorú de felemelő, áhítatos szertartást vártam volna. De azt biztosan nem, amit egyre inkább elkerekedő szemmel követhettem végig. A dolog kezdetéről nem tudok beszámolni, ugyanis az esketési szertartás már ment, mire a vendégek elkezdtek bevonulni a templomba. Ami a csúcs, hogy a hangos beszélgetést ezután sem függesztette fel senki, sőt, aki úgy gondolta, hogy a templom ellentétes oldalában a padsor közepén ülő ismerősével váltana néhány szót, az felállt, és odament beszélgetni. És sokan gondolták így. Folyamatos vándorlás volt a mintegy egy órás ceremónia alatt. Még a tanúk és az örömszülők is császkáltak jobbra-balra. A legvidámabb látványosságot egyébként a vőlegény édesanyja produkálta, aki időnként irtó elszántan odavágtatott az ifjú párhoz, és néhány vehemens mozdulattal – nameg egy legyezővel – meglegyezgette őket. Majd visszarohant a helyére és leült, hogy az egész manővert megismételhesse egy-két percen belül. Az esküvői szertartás után – mikor az ifjú pár a fejük fölé glóriát tartó tanúval egyetemben már 12x körbeloholta (!!!) az oltárt – kezdődhetett a keresztelő. Ebben az volt a nagyszerű, hogy a szegény egy év körüli kislány, aki az áldozatául esett, végigüvöltötte. (Nem csak azt a részt, amikor teljesen pőrére vetkőztetve előbb jó masszívan végigkenték olajjal, majd viszonylag agresszíven vagy ötször belemerítették belenyomták a vízbe…) A fényes szertartást (szó szerint, hiszen a fotósok előzőleg felszerelték(!) lámpákkal és vakukkal a templomot) kicsit groteszkké tette a fiatal apuka elszánt próbálkozása, hogy felvidítsa a keresztelendőt. Képzeljünk el egy díszes templomot, komoly szertartást, szigorú papot, majd egy gyereket, aki végig üvölt, és egy apukát, aki gügyög, táncol, pofákat vág neki. Megvan? Szorozzuk meg nyugodtan a mászkáló, beszélgető rokonokkal, az időnként berohanó és legyező örömanya-nagyival, és már meg is van a görög esküvő-keresztelő.

Hónap fotósa

Köszönöm szépen a szuper lehetőséget és a sok munkát a Pécs Tv csapatának!

Athén IV. - Múzeumban

…is jártunk egy kevest. Az Akropolisz Múzeumot és a Delphi Múzeumot azoknak is jó szívvel ajánlom, akiket egyébként a szabadidő ilyen irányú eltöltése nem mozgat különösebben. A lenyűgözően modern belsőn és pazar kiállítási anyagokon túl makettek, videók, görög-angol-francia ismertető anyagok szavatolják, hogy tudd is mit látsz. Király. Azon kívül, hogy mennyire színvonalasak és nem csak ehhez mérten olcsóak a görög múzeumok, a leginkább mellbevágó élmény a következő kiírás volt: „Please don’t pose!” (Kérem, ne pózoljon!). Nem igazán tudtam mire vélni a dolgot, így konzultáltam róla állandó idegenvezetőnkkel (azaz Mártival), aki felhomályosított, hogy újabban az dívik (főleg az ukrán) turisták körében, hogy minden egyes kiállítási tárgy elé bevágják magukat az épeszű emberek számára inkább röhejes pózokba, majd kattintanak. Szóval tájékoztatásul a Göröghonba utazóknak: Fényképezni sok múzeumban szabad, természetesen vaku nélkül, és természetesen a pózolást mellőzve. Köszönjük.

Athén III. – Arról, hogy miért kell vigyázni a kiteosokkal

A körül egy hetes görögországi látogatásunk alatt 2 napot kirándultunk Athénon kívül is. A túra egyik fontosabb állomása Delphi (Apollón jósdájának misztikus helyszíne), a másik Nafpaktos volt (történelmet ismerő kevesek számára fogaskerékmozgatásul mondom: Lepanto). Itt – egy hétfő lévén meghiúsult várlátogatást kivéve – a strandolásra helyeztük a hangsúlyt. Méghozzá sikerrel, egy klassz apró kavicsos partot vettünk birtokba majdnem teljesen egyedül. Ráadásul itt - az Athén melletti, egyébként kellemes strandokkal ellentétben – hűvös is volt a víz. A tenger pedig éppen úgy hullámzott, ahogy én szeretem. Azaz NAGYON. A partot Giorgos Giorgos nevű barátjának testvére, a szerzetes, egyszerűen ekként aposztrofálta: „A világ legjobb strandja”. Igazán nem lepődtünk meg ezen, hiszen ekkorra már számos helyi illetőségű embertől tudtuk, hogy Görögország egyszerűen a világ legjobb helye. Szóval akkor nyilvánvalóan a partjai is a legjobbak. Meg kell hagyni, jól is éreztük magunk.
Giorgios pedig, (a mi Giorgosunk) kitesurföléssel töltötte a napot. Ennek eredményeképp dizájnos állandó fehér napszemüveget is szerzett magának – az élmény és az izmok mellett. Szerinte egyébként a kite elég egyszerű sport, egy-két nap alatt megtanulhatóak az alapok, és a háromtáskányi felszerelés mellett csak szél kell hozzá. Ellenben nem árt vigyázni a kiteosokkal: „They are not too nice people.” Sok esetben azok vágnak bele ebbe (a lássuk be, igencsak menő) tevékenységbe, akik anno gyerekkorukban nem igazán jeleskedtek semmilyen sport gyakorlásában, utolsónak válogatták be őket a kidobóba is, ami nyílvánvalóan maradandó károsodást okozott a lelki világukban…szóval „take care” (bár a kivétel erősíti a szabályt)!