Zadar

Athén V. - Működő káosz – avagy a közlekedésről és egyéb jeles ünnepekről

A cím túlzásnak is tűnhet, mivel az is. Néha meg nem. Mert amikor az ember egy olyan zebrán kel át, ahol percek óta van piros, de még percekig áramlik a tömeg, és egyébként az átkelőhelyen és az úton  egy autó „parkol”, akkor nem érzed túlzásnak. A dolog szépsége pedig, hogy működik Nagyon egyszerű a képlet: figyelnek egymásra az emberek. Például egy autós bármiféle manőver (sávváltás, kanyar) előtt azt nézi meg először, hogy nincs-e mellette/körülötte neadjisten egy motoros, és csak utána mozdul. Nem szidja a motorost, hanem figyel rá.
A jóféle nemtörődöm káosz amúgy is a mindennapok része. Márti jóvoltából (ezúton is köszi az életre szóló élményt!) részt vehettünk egy keresztelővel egybekötött esküvőn. Ha már nem lettem volna jó előre figyelmeztetve, akkor egy szigorú de felemelő, áhítatos szertartást vártam volna. De azt biztosan nem, amit egyre inkább elkerekedő szemmel követhettem végig. A dolog kezdetéről nem tudok beszámolni, ugyanis az esketési szertartás már ment, mire a vendégek elkezdtek bevonulni a templomba. Ami a csúcs, hogy a hangos beszélgetést ezután sem függesztette fel senki, sőt, aki úgy gondolta, hogy a templom ellentétes oldalában a padsor közepén ülő ismerősével váltana néhány szót, az felállt, és odament beszélgetni. És sokan gondolták így. Folyamatos vándorlás volt a mintegy egy órás ceremónia alatt. Még a tanúk és az örömszülők is császkáltak jobbra-balra. A legvidámabb látványosságot egyébként a vőlegény édesanyja produkálta, aki időnként irtó elszántan odavágtatott az ifjú párhoz, és néhány vehemens mozdulattal – nameg egy legyezővel – meglegyezgette őket. Majd visszarohant a helyére és leült, hogy az egész manővert megismételhesse egy-két percen belül. Az esküvői szertartás után – mikor az ifjú pár a fejük fölé glóriát tartó tanúval egyetemben már 12x körbeloholta (!!!) az oltárt – kezdődhetett a keresztelő. Ebben az volt a nagyszerű, hogy a szegény egy év körüli kislány, aki az áldozatául esett, végigüvöltötte. (Nem csak azt a részt, amikor teljesen pőrére vetkőztetve előbb jó masszívan végigkenték olajjal, majd viszonylag agresszíven vagy ötször belemerítették belenyomták a vízbe…) A fényes szertartást (szó szerint, hiszen a fotósok előzőleg felszerelték(!) lámpákkal és vakukkal a templomot) kicsit groteszkké tette a fiatal apuka elszánt próbálkozása, hogy felvidítsa a keresztelendőt. Képzeljünk el egy díszes templomot, komoly szertartást, szigorú papot, majd egy gyereket, aki végig üvölt, és egy apukát, aki gügyög, táncol, pofákat vág neki. Megvan? Szorozzuk meg nyugodtan a mászkáló, beszélgető rokonokkal, az időnként berohanó és legyező örömanya-nagyival, és már meg is van a görög esküvő-keresztelő.

Hónap fotósa

Köszönöm szépen a szuper lehetőséget és a sok munkát a Pécs Tv csapatának!

Athén IV. - Múzeumban

…is jártunk egy kevest. Az Akropolisz Múzeumot és a Delphi Múzeumot azoknak is jó szívvel ajánlom, akiket egyébként a szabadidő ilyen irányú eltöltése nem mozgat különösebben. A lenyűgözően modern belsőn és pazar kiállítási anyagokon túl makettek, videók, görög-angol-francia ismertető anyagok szavatolják, hogy tudd is mit látsz. Király. Azon kívül, hogy mennyire színvonalasak és nem csak ehhez mérten olcsóak a görög múzeumok, a leginkább mellbevágó élmény a következő kiírás volt: „Please don’t pose!” (Kérem, ne pózoljon!). Nem igazán tudtam mire vélni a dolgot, így konzultáltam róla állandó idegenvezetőnkkel (azaz Mártival), aki felhomályosított, hogy újabban az dívik (főleg az ukrán) turisták körében, hogy minden egyes kiállítási tárgy elé bevágják magukat az épeszű emberek számára inkább röhejes pózokba, majd kattintanak. Szóval tájékoztatásul a Göröghonba utazóknak: Fényképezni sok múzeumban szabad, természetesen vaku nélkül, és természetesen a pózolást mellőzve. Köszönjük.

Athén III. – Arról, hogy miért kell vigyázni a kiteosokkal

A körül egy hetes görögországi látogatásunk alatt 2 napot kirándultunk Athénon kívül is. A túra egyik fontosabb állomása Delphi (Apollón jósdájának misztikus helyszíne), a másik Nafpaktos volt (történelmet ismerő kevesek számára fogaskerékmozgatásul mondom: Lepanto). Itt – egy hétfő lévén meghiúsult várlátogatást kivéve – a strandolásra helyeztük a hangsúlyt. Méghozzá sikerrel, egy klassz apró kavicsos partot vettünk birtokba majdnem teljesen egyedül. Ráadásul itt - az Athén melletti, egyébként kellemes strandokkal ellentétben – hűvös is volt a víz. A tenger pedig éppen úgy hullámzott, ahogy én szeretem. Azaz NAGYON. A partot Giorgos Giorgos nevű barátjának testvére, a szerzetes, egyszerűen ekként aposztrofálta: „A világ legjobb strandja”. Igazán nem lepődtünk meg ezen, hiszen ekkorra már számos helyi illetőségű embertől tudtuk, hogy Görögország egyszerűen a világ legjobb helye. Szóval akkor nyilvánvalóan a partjai is a legjobbak. Meg kell hagyni, jól is éreztük magunk.
Giorgios pedig, (a mi Giorgosunk) kitesurföléssel töltötte a napot. Ennek eredményeképp dizájnos állandó fehér napszemüveget is szerzett magának – az élmény és az izmok mellett. Szerinte egyébként a kite elég egyszerű sport, egy-két nap alatt megtanulhatóak az alapok, és a háromtáskányi felszerelés mellett csak szél kell hozzá. Ellenben nem árt vigyázni a kiteosokkal: „They are not too nice people.” Sok esetben azok vágnak bele ebbe (a lássuk be, igencsak menő) tevékenységbe, akik anno gyerekkorukban nem igazán jeleskedtek semmilyen sport gyakorlásában, utolsónak válogatták be őket a kidobóba is, ami nyílvánvalóan maradandó károsodást okozott a lelki világukban…szóval „take care” (bár a kivétel erősíti a szabályt)!