Athén V. - Működő káosz – avagy a közlekedésről és egyéb jeles ünnepekről

A cím túlzásnak is tűnhet, mivel az is. Néha meg nem. Mert amikor az ember egy olyan zebrán kel át, ahol percek óta van piros, de még percekig áramlik a tömeg, és egyébként az átkelőhelyen és az úton  egy autó „parkol”, akkor nem érzed túlzásnak. A dolog szépsége pedig, hogy működik Nagyon egyszerű a képlet: figyelnek egymásra az emberek. Például egy autós bármiféle manőver (sávváltás, kanyar) előtt azt nézi meg először, hogy nincs-e mellette/körülötte neadjisten egy motoros, és csak utána mozdul. Nem szidja a motorost, hanem figyel rá.
A jóféle nemtörődöm káosz amúgy is a mindennapok része. Márti jóvoltából (ezúton is köszi az életre szóló élményt!) részt vehettünk egy keresztelővel egybekötött esküvőn. Ha már nem lettem volna jó előre figyelmeztetve, akkor egy szigorú de felemelő, áhítatos szertartást vártam volna. De azt biztosan nem, amit egyre inkább elkerekedő szemmel követhettem végig. A dolog kezdetéről nem tudok beszámolni, ugyanis az esketési szertartás már ment, mire a vendégek elkezdtek bevonulni a templomba. Ami a csúcs, hogy a hangos beszélgetést ezután sem függesztette fel senki, sőt, aki úgy gondolta, hogy a templom ellentétes oldalában a padsor közepén ülő ismerősével váltana néhány szót, az felállt, és odament beszélgetni. És sokan gondolták így. Folyamatos vándorlás volt a mintegy egy órás ceremónia alatt. Még a tanúk és az örömszülők is császkáltak jobbra-balra. A legvidámabb látványosságot egyébként a vőlegény édesanyja produkálta, aki időnként irtó elszántan odavágtatott az ifjú párhoz, és néhány vehemens mozdulattal – nameg egy legyezővel – meglegyezgette őket. Majd visszarohant a helyére és leült, hogy az egész manővert megismételhesse egy-két percen belül. Az esküvői szertartás után – mikor az ifjú pár a fejük fölé glóriát tartó tanúval egyetemben már 12x körbeloholta (!!!) az oltárt – kezdődhetett a keresztelő. Ebben az volt a nagyszerű, hogy a szegény egy év körüli kislány, aki az áldozatául esett, végigüvöltötte. (Nem csak azt a részt, amikor teljesen pőrére vetkőztetve előbb jó masszívan végigkenték olajjal, majd viszonylag agresszíven vagy ötször belemerítették belenyomták a vízbe…) A fényes szertartást (szó szerint, hiszen a fotósok előzőleg felszerelték(!) lámpákkal és vakukkal a templomot) kicsit groteszkké tette a fiatal apuka elszánt próbálkozása, hogy felvidítsa a keresztelendőt. Képzeljünk el egy díszes templomot, komoly szertartást, szigorú papot, majd egy gyereket, aki végig üvölt, és egy apukát, aki gügyög, táncol, pofákat vág neki. Megvan? Szorozzuk meg nyugodtan a mászkáló, beszélgető rokonokkal, az időnként berohanó és legyező örömanya-nagyival, és már meg is van a görög esküvő-keresztelő.