Monte Vesuvio I.

Pour que tu m'aimes encore - Hogy még szeress

A képet egyik kedvenc zeném ihlette: a páratlan énekes-zeneszerző-szövegíró Jean-Jacques Goldman szerzeménye. J-J az, aki általában pontosan azt írja le, amit érzek, gondolok - úgy, ahogyan mindig is szeretném, és sohasem tudnám. Biztos nektek is van hasonló élményetek...hihetetlen érzés. Mindezen túl, a szám szerintem a valaha született (egyik?) legszebb szám a szerelemről. Az első dala a D'eux (Róluk) című albumnak, amelyet Goldman szerzett Celine Dionnak. A cd a történelem legsikeresebb francia nyelvű albuma lett, több, mint 6 milló darabot adtak el belőle világszerte (és ez már egy régebbi adat). Egyébként JJG egy másik teljes lemezt is írt Celinenek, S'il suffisait d'aimer (Ha szeretni elég) címmel...nem sikerült rosszabbul, mint az előző. :-)

Ezt a dalt próbáltam meg tehát képbe foglalni. Eleve kudarcra ítéltetett a vállalkozás, mert a zene túl jó, én meg túl kevés vagyok hozzá, de nagy örömet szerzett megcsinálnom, így gondoltam megosztom veletek. Az alul olvasható fordítást is én készítettem (legalább annyi időbe telt, mint a kép megalkotása. :-)) Amennyire lehet próbáltam szó szerint fordítani, de végül arra jutottam, hogy élvezhetőbb, ha képességeimhez mérten megőrzöm a belső rímeket és a mondanivalót - bár néha nem betűhíven.

A linkekkel három számomra kedves verziót mutatnék meg a dalból: szerző és előadó duettjét, majd kettejük interpretációját külön-külön. Fogadjátok szeretettel, de véleményezzétek őszíntén! ;-)

http://www.youtube.com/watch?v=YnaOEpsQsso&feature=related

http://www.youtube.com/watch?v=WaGbfK82Dr4
http://www.youtube.com/watch?v=W81nw5JbGCk

Jean-Jacques Goldman: Pour que tu m’aimes encore
J'ai compris tous les mots, j'ai bien compris, merci
Raisonnable et nouveau, c'est ainsi par ici
Que les choses ont changé, que les fleurs ont fané
Que le temps d'avant, c'était le temps d'avant
Que si tout zappe et lasse, les amours aussi passent

Il faut que tu saches

J'irai chercher ton coeur si tu l'emportes ailleurs
Même si dans tes danses d'autres dansent tes heures
J'irai chercher ton âme dans les froids dans les flammes
Je te jetterai des sorts pour que tu m'aimes encore

Fallait pas commencer m'attirer me toucher
Fallait pas tant donner moi je sais pas jouer
On me dit qu'aujourd'hui, on me dit que les autres font ainsi
Je ne suis pas les autres
Avant que l'on s'attache, avant que l'on se gâche

Je veux que tu saches

J'irai chercher ton coeur si tu l'emportes ailleurs
Même si dans tes danses d'autres dansent tes heures
J'irai chercher ton âme dans les froids dans les flammes
Je te jetterai des sorts pour que tu m'aimes encore

Je trouverai des langages pour chanter tes louanges
Je ferai nos bagages pour d'infinies vendanges
Les formules magiques des marabouts d'Afrique
J'les dirai sans remords pour que tu m'aimes encore

Je m'inventerai reine pour que tu me retiennes
Je me ferai nouvelle pour que le feu reprenne
Je deviendrai ces autres qui te donnent du plaisir
Vos jeux seront les nôtres si tel est ton désir
Plus brillante plus belle pour une autre étincelle
Je me changerai en or pour que tu m'aimes encore

Hogy még szeress

Értettem minden egyes szót, köszönöm, jól átjött az üzenet
Új és belátható, ez a jelenlegi helyzet
A dolgok megváltoztak, a virágok megfakultak
A tegnapok elmúltak, a tegnapé voltak
Ha minden elfárad és üressé válik, a szerelem is vele múlik

Kell, hogy tudd

Megyek és megkeresem a szíved, ha máshová viszed
Még ha táncod óráit mások is táncolják veled
Megyek és megtalálom a lelkedet, fagyban és ha láng is éget
Ajkam varázsszavakat keres, hogy még szeress

Ne kezdj most vonzani, megérinteni
Ne akarj annyit adni, hogy ne tudjam játszani
Azt mondják ma van a nap, azt mondják mások így csinálnak
Én nem mások vagyok, nem
Mielőtt összekapaszkodunk, mielőtt elprédáljuk magunk

Akarom, hogy tudd

Megyek és megkeresem a szíved, ha máshová viszed
Még ha táncod óráit mások is táncolják veled
Megyek és megtalálom a lelkedet, fagyban és ha láng is éget
Ajkam varázsszavakat keres, hogy még szeress

Megtanulok minden nyelvet, hogy zenghessem dicséreted
Összepakolom a bőröndjeinket, vár a végtelen szüret
Mágikus formulájukat az afrikai varázslóknak
Kimondom, s nem furdal a lelkiismeret, hogy még szeress

Királynővé fogok válni, hogy meg akarj tartani
Megújítom magam, hogy a tüzet felszíthassam
Azokká válok, akiktől a gyönyört kapod
Mieink lesznek játékaitok, ha ezt akarod
Szebb és tisztább, csiholva új szikrát
Színarannyá leszek, hogy még szeress

Nézzétek meg, ha van kedvetek!

Nem voltam itthon pár hétig, és ezt is csak késve, a megnyitó után tudom felrakni, de azért teszem mégis, mert nagyon jó a képanyag, ízes-izgalmas részletek a világról, fények, árnyékok, színek...szóval jó, na! :-)

Egyébként, hogy dicsekedjek is kicsit, árnyék kategóriában első lettem (egyébként nem is értem, hogy hogyan, sokkal jobb képeket is láttam ott :-)).

És úgy néz ki, hogy a Digifotó Galántán is sikerült nyernem, szóval most a jó kis külföld utáni nehéz hazatérés és a sok meló közt van egy kis örömöm is.

Viszont hamarosan jönnek dublini és római képek. :-)

Vakablak Pozsonyra

Let the children remember the sun

Sziasztok! Érdekelne a véleményetek. A képet a zene (és barátaim tündéri csemetéje) inspirálta. Szóval hallgassátok meg hozzá, ha van kedvetek, mert csak zenével együtt "érvényes". És az angol cím is ezért.

http://www.youtube.com/watch?v=k_v2HVDsbxg

Szerző: Corey Hart
Előadó: Celine Dion
Prayer

Can we touch the soul of heaven
Can we unite a sacred lesson
Every child creates a skylight of beauty
Can you hear cathedrals falling
All the universe is calling
Cry a single cello from your heart

Since the world has lost her way
Loneliness journey endlessly
Yet the promised chance remains
Gifts of what could be
So let the children remember the sun
Let them dance let them soar
For their lives have begun
Let the children engender the rain
As the river runs through fields
Forever subsiding their pain
Prayer

Every voice along the shoreline
Standing still within time
Spinning unresolved the walking
As each season passes
Through wonderland and looking glasses
The secret garden shires beckon's you

Gentle flower, don't fade away
Sweet innocent still harbors thee
In faith of garden dreams
Where one love lives eternally

Let the children remember the sun
Let them dance let them soar
For their lives have begun
Let the children engender the rain
As the river runs through fields
Forever subsiding their pain

Prayer

Bless the children for they are the light
They are the truth of spirit in flight
Yes the children engender the rain
As the river runs through life
Healing their pain
If you could trust with your heart but for time
Sweet angels, conceived
You have forever and always believed...

Prayer

Dublin ajtói II.

Dublin ajtói

Howth

A bejegyzés címének eredetileg egy jelzős szerkezetet szántam, de Howthra nagyon nehéz tökéletes jelzőt találni. Az biztos, hogy valamiféle szuperlativuszt érdemel. Csodás, mágikus, festői, dinamikus...pont olyan szelete a világnak, amelyről azt képzeltem gyerekkoromban, hogy ha majd író leszek, ( :-) ) valami ilyen helyre vonulok el dolgozni. Vágni lehet a kristálytiszta levegőt, szinte gyógyítja az ember tüdejét, a sós-moszatos-halas tengerillat pedig a lelket frissíti. Kemények a sziklák, a tengerrel egy ritmusra hullámzanak a dombok haragoszöld füvei, a pazar látványt pedik mélykék tiszta víz és impresszionistán gomolygó bárányfelhők keretezik. A tengerzúgás mellett sirályok és alkalmi zenészek törik meg a part csendjét. Bár a Dublinba látogatók kedvelik az egykori halászfalut, de szerencsére nem zsúfolt, csak a kikötőben pihenő halászhajók és yahtok fehér árbóctengere árulkodik a fejlett turizmusról. A vízi járművek közt is érdemes egy sétát tenni, nem várt "lakókkal" találkozhat az utazó...ugyanis a közelben honos fókák szívesen látogatják a kikötőt, ahol néha csurran-cseppen nekik némi halfalat. Kicsit csúnyák, de rendkívül kedvesek. Vidám élmény elnézegetni őket, ahogyan lebuknak a víz alá, majd váratlnul egyszercsak felbukkannak valahol, hogy lustán kifújják a levegőt, kicsit trombitálva a vízen. Nem fotós barátokkal jártam kint, kicsit időhöz is voltunk kötve, így én csak messziről láttam, de a település büszkélkedhet egy XII. századi apátsággal, illetve egy XV. századi várral is. A Dublin megyei tengerparti városka busszal 30, DARTtal 20 perc a fővárosból - és egy teljesen másik világ, ha arra jártok, ki ne hagyjátok!

Dublin utcáin

A hónap közepén pár jó hangulatú napot az ír fővárosban tölthettem el. Ezek többnyire laza sétákkal - na jahh, olykor-olykor erőltetett meneteléssel - teltek el, némi sörözgetéssel, tagrugby meccsel (erről majd később) fűszerezve esténként. Dublin jó hely. Nem Róma, ahol ha megpróbálod kikerülni a látnivalókat, biztosan hanyattesel egyikben, de vidáman és értelmesen el lehet tölteni pár napot. Az időjárást néha szidják, mondjuk az idei magyar nyárnál egyértelműen naposabb. Jó a sör, a whiskey, jó a kávé, és az előbbi kettő készítési folyamatával is megismerkedhet, aki erre vágyik. A Guinness Storehouse és az Old Jameson's Distillery remek célpontok. Sok a tégla, a kő, a színes ajtó, a bronzszobor.

Egyik kedvencem Oscar Wilde, aki egy sziklán döglik, és állítólag arra a házra tekint, amelyben egyszer lakott - mondjuk próbáltuk lekövetni a pillantását, de Oscar és a háza közti számtlan másik házsor némiképp megakadályozott minket ebben. Végtelen a zöld terület, ha elég ügyesen mozgunk, nagyon ki sem kell lépni egyikből, már benn vagyuk a másikban... Bár a mozgással azért vigyázni kell. Na nem az ellenoldali közlekedés miatt. Általában a zebrán (ami persze nem az általunk megszokott csíkos állat, hogy úgy mondjam, sokkalta inkább ló), ki van írva nekünk merre kell nézni, honnan várhatjuk a csapást. Bár ezzel azért vigyázni kell, néha egyáltalán nem ott bukkan fel jármű, ahol erre józan ésszel és némi kresztudással számítani lehet. A zebra dolog (túl azon, hogy ló) azonban már általában ott megbukik, hogy a helyieknek egy ilyen helyhez érve eszük ágában sincs megállni és a zöldre várni, életük merész kockáztatásával töretlen léptekkel haladnak át az úton.

Ezért mikor egyik útitársam a nem drága, és szép kék színű, több helyen felvehető-letehető bicikli használatát vetette fel, kicsit elbizonytalanodtam... végül a biztos balesettől az megntett meg, hogy ahová menni készültünk vele (far, far away), ott pont nem tudtuk volna lerakni. De belvárosi nézelődéshez, kisebb utakra biztosan jó lehet. Másik, talán biztonságosabb ajánlat, ha nem mindenhová sétálva vagy menetelve akar közlekedni az ember (bár mi így tettünk), az a Hop on - Hop off busz, ami némi euró befizetése után a nap teljes időtartama alatt használható hálózat. Körbejár a város látnivalói között, ahol tetszik leugorhat az utas, majd felugorhat arra, ami legközelebb arra jár. De ha a rendes buszjáratokat kívánjuk igénybe venni - sokan többnyire nem kívánják, mert vagy jönnek, vagy nem - nem árt, ha némi apróval készülünk az útra, ugyanis pénz a buszon nem váltanak. Ha többet adsz, akkor úgy kell neked. Minden busz emeletes. Hétvégén elkirándultunk a félórányire fekvő tengerparti kisvárosba, Howthba (ami majd egy külön bejegyzést is meg fog érni) egy ilyen busszal. Tapasztalat: jó dolog felül ülni, de megállókkal előbb el kell kezdeni lekászálódni, mert a buszos bizony nem fog várni rád. Kapaszkodni szintén nem árt, külöben könnyen fejest lehet ugrani a busz tetejéből az aljára. Első dublini bejegyzésnek talán ennyi elég is lesz - remélem nem sikerül senkit nagyon elijesztenem.

Pécsi Irodalmi és Könyvnyomdai Részvény Társaság

A lemenő nap simogatta aranyvörös, szecessziósan kanyargó téglasorokkal; a kőből faragott, falról szinte leköszönő „hirdetésekkel” a nyomda a múlt század elejére kalauzolja a gyanútlanul arra vetődőt.
A Munkácsy és a Bercsényi utca sarkán álló épület 1906-ban kapta meg a használati engedélyt. Ide költözött be a város első napilapja, az 1892-ben alapított Pécsi Napló szerkesztősége is. Az 1949-es államosítást követően Pécsi Szikra Nyomda néven működött tovább, ezen a helyen egészen 1976-ig.
A naplemente arany reflektorfényében, málladozó patinával, de rendületlenül kiáltja az elsiető után most is; hirdetések felvétele!

Díj

Feles Kristinától kaptam - köszönöm szépen, nagyon vidám perceket szereztél vele!

A sok érdemes ismerősöm közül pedig ezúttal PekZo-t választottam, neki adnám tovább nagy-nagy kalaplengetéssel:

http://www.pekzoltan.hu/

Ballada a költészet hatalmáról

Örkény István: Ballada a költészet hatalmáról

A körúton állt egy telefonfülke. Ajtaja sűrűn nyitódott-csukódott. Az emberek megtárgyalták az ügyes-bajos dolgaikat, fölhívták a lakáshivatalt, megbeszéltek egy találkát, pénzt kértek kölcsön a barátaiktól vagy féltékenységükkel gyötörték kedvesüket. Egy idős asszony, miután visszaakasztotta a hallgatót, egyszer nekidőlt a készüléknek és sírt. Ilyen eset azonban csak ritkán fordult elő.
Egy napsütéses nyári délutánon a fülkébe lépett egy költő. Fölhívott egy szerkesztőt és így szólt:
– Megvan az utolsó négy sor! Egy piszkos papírszeletről felolvasott négy verssort.
– Jaj, milyen leverő! – mondta a szerkesztő. – Írd át még egyszer, de sokkal derűsebben.
A költő hiába érvelt. Hamarosan letette a hallgatót, és eltávozott.
Egy ideig nem jött senki, a fülke üresen állt. Aztán megjelent egy javakorabeli asszony, feltűnő kövér termettel, feltűnő nagyságú keblekkel, nagy virágos nyári ruhába öltözötten. Ki akarta nyitni a fülke ajtaját.
Az ajtó nehezen nyílt. Először nem is akart kinyílni, de aztán hirtelen kivágódott úgy, hogy valósággal visszalökte az utcára a hölgyet. A következő kísérletre az ajtó olyan módon válaszolt, hogy az már rúgásnak is beillett. A hölgy hátratántorodott, és nekiesett a postaládának.
Az autóbuszra várakozó utasok odacsoportosultak. Kivált közülük egy aktatáskás, erélyes fellépésű férfi. Megpróbált benyitni a fülkébe, de olyan ütést kapott az ajtótól, hogy hanyatt esett a kövezeten. Mind többen és többen gyűltek oda, megjegyzéseket tettek a fülkére, a postára és a nagy virágos hölgyre. Egyesek tudni vélték, hogy magas feszültségű áram van az ajtóban, mások szerint a nagy virágos hölgy meg a cinkosa el akarták rabolni a készülékben levő érméket, de idejében lefülelték őket. A fülke egy ideig némán hallgatta oktalan találgatásukat, aztán megfordult, és nyugodt léptekkel elindult a Rákóczi úton. A sarkon éppen pirosat jelzett a lámpa, a fülke megállt és várt.
Az emberek utánanéztek, de nem szóltak semmit; minálunk semmin sem csodálkoznak, legföljebb azon, ami természetes. Megjött az autóbusz, elvitte az utasokat, a fülke pedig vidáman ballagott végig a Rákóczi úton a verőfényes nyári délutánban. Nézte a kirakatokat. Elácsorgott a virágüzlet előtt, egyesek látták bemenni egy könyvesboltba, de lehet, hogy összetévesztették valaki mással. Egy mellékutcai italboltban felhajtott egy kupica rumot, aztán végigsétált a Duna-parton, és átment a Margitszigetre. Az egykori kolostor romjainál meglátott egy másik telefonfülkét. Továbbsétált, aztán visszafordult, végül átment a másik oldalra, és tapintatosan, de kitartóan szemezni kezdett a túlsó fülkével. Később, amikor már besötétedett, belegázolt egy virágágyba a rózsák közé.
Hogy éjszaka mi történt a romoknál, mi nem, azt nem lehet kideríteni, mert a szigeten rossz a közvilágítás. De másnap a korai járókelők észrevették, hogy a romok előtti fülke tele van dobálva vérvörös rózsával, a telefonkészülék pedig egész nap tévesen kapcsolt. A másik fülkének ekkor már hűlt helye volt.
Ő pirkadatkor elhagyta a Szigetet, és átkelt Budára. Fölment a Gellérthegyre, onnan hegyen-völgyön át a Hármashatár-hegy csúcsára kapaszkodott föl, aztán leereszkedett a hegy oldalán, és nekivágott az országútnak. Soha többé nem látták Budapesten.
A városon kívül, a Hűvösvölgy utolsó házain is túl, Nagykovácsi községtől azonban jóval innen van egy vadvirágos rét. Akkora csak, hogy kifulladás nélkül körbe tudja futni egy kisgyerek, s olyan rejtve él a magas törzsű fák közt, mint egy tengerszem. Túl kicsi még ahhoz is, hogy valaki lekaszálja; ennélfogva nyár közepén már derékmagasságig nő rajta a fű, a gaz meg a virág. Ez az a hely, ahol a fülke letanyázott.
A kirándulók, akik erre vetődnek vasárnaponta, nagyon megörülnek neki. Kedvük támad megtréfálni valakit, aki még az igazak álmát alussza, vagy eszükbe jut hazatelefonálni, hogy tegyék a lábtörlő alá az otthon hagyott kulcsot. Belépnek a fülkébe mely kissé rézsút dőlt a puha talajon , s miközben az ajtón utánuk hajolnak a hosszúszárú vadvirágok, fölveszik a telefonkagylót.
A készülék azonban nem ad vonalat. Ehelyett négy verssor szólal meg a telefonkagylóban, olyan halkan, mintha hangfogós hegedűn… A bedobott pénzt a készülék nem adja vissza, de emiatt még senki nem tett panaszt.

Múzeumlátogatás Bécsben IV. - Karlskirche

A címből már kiderült, hogy ezúttal nem is múzeumba, hanem templomba invitállak titeket, mégis úgy gondoltam, hogy a Karlskirche kupolájának megtekintése belefér ebbe a bejegyzéssorozatba. Ez volt az általam kipróbáltak közül az első olyan panorámalift, amelynek használata után nem tekinthettem ki-le az épület tetejéről a szabadba. De kárpótolt az, amit kaptam. A lift 35 m magasra vitt fel, közvetlenül az épület kupolájába, és innen még gyalog tovább lehetett haladni. Hát, nem tudom ki hogy van vele, tudtam én, hogy hatalmasak ezek a falfestmények, de valahogy nem tudatosodott bennem, hogy ennyire. Lenyűgöző élmény közelről! Johann Michael Rottmayr freskói mintegy 1256 négyzetmétert terítenek be, de hatalmas méretük ellenére is rendkívül aprólékosak. A fenti nézelődésre kialakított kis tér, és a lépcső is rendkívül biztonságosra lett kialakítva, így sajnos nemigen lehet kihajolni és lenézni az alattunk elterülő templomra, és a fotózási szögek is alaposan behatároltak (a magas műanyag-üveg védőfalak miatt), de érdekes élmény karnyújtásnyira lenni a freskóktól, ráadásul a belépődíjjal ezek restaurációjához járulunk hozzá. A képek sajnos nem adhatják vissza az élményt, hiszen nem volt alkalmam viszonyítási pontként bármit belekomponálni, így a méretek nem jönnek le kellőképp, de egy kis kedvcsinálónak azért mellékelek párat:

Lift és végpontja alulnézetből:

A körbefuttatott ablak:Freskó:

Ami ott lent nem látszik, na az a templom "földszintje":

Ez pedig a "legeslegtető":

Múzeumlátogatás Bécsben III. - Österreichische Nationalbibliothek - Díszterem

Nem is lennék igazi történésztanonc, ha előbb-utóbb nem látogattam volna el az Osztrák Nemzeti Könyvtár dísztermébe. Korábban már jártam a könyvtár felhasználói részeiben. Ezek nagyon modernek és felszereltek, a díszterem pedig inkább múzeumot idéz, amolyan "hangoló" jellegű, az ember hirtelen beavatottnak érzi magát, közel a régi korokhoz, a felhalmozott tudásanyaghoz...
A barokk díszterem építését VI. Károly császár (1685/1711-1740) - aki a mi III. Károlyunk - kezdeményezte, és Johann Bernhard Fischer von Erlach valamint fia, Joseph Emmanuel keze munkáját dícséri a csarnok, a freskók pedig az udvari festő, Daniel Grain művei. A helységet két szint magasságban végig mogyorófa könyvespolcok, könyvesszekrények övezik, melyeken 200 000 db, 1501 és 1850 között nyomtatott könyv kapott helyet, melyek Habsburg gyűjtemények beolvasztásával, donációkkal, cserékkel, szisztematikus gyűtéssel kerültek az intézmény tulajdonába.
Az ÖNB egyébként összesen 8 millió könyvvel és tárggyal rendelkezik. Időszaki kiállítások mellett a könvtárhoz szervesen kapcsolódik három nagyszerű állandó tárlat is - a Földgömb Múzeum, a Papyrus Múzeum és az Eszperantó Múzeum. Közeli terveim közt szerepel a földgömbök meglátogatása. Meglepő, de mintegy 6000 kiállítási tárgyával ez a legkomolyabb (sőt mondhatni, talán egyetlen) ilyen tárgyű múzeum a világon.
Visszatérve a díszteremhez (ahol a vaku használata nem, a fotózás viszont megengedett), belépéskor rögtön le voltam nyűgözve a méreteitől. A csarnok 77,7 m hosszú, 14,2 m széles, 19,6 m magas, mindenhol márvány, fa és aranyozott gerincű könyvek sokasága hívogatja a látogatót. A bejárathoz közeli freskók inkább világi és háborús témájúak, bejjebb viszont a vallási tematika dominál. A 30 m magas, ovális alakú kupola VI. Károly apoteózisát jeleníti meg. A hatamas méretű freskón láthatjuk például magát Herculest és Apollót, mintegy az erő és bölcsesség megtestesítőit, amely erényekkel kora VI. Károlyt is felruházta. Más istenek és dicsőséges Habsburg császárok között egyébként - nem kis örömömre - a mi Hunyadi Mátyásunkat is ábrázolták, követendő példaként állítva az eljövendő nemzedékek elé. A kupola eredetileg két oszloponnyugodott, azonban nem sokkal Károly halálát követve repedezni kezdett a mű, így "Hercules pillérei"-t, a császár mottójának ("Állhatatosság és bátorság") megtestesítőit két támogató oszloppal erősítették meg. A kupola alatt áll VI. Károly, a "Hercules Musarum" tiszteletet parancsoló mása, amely - csakúgy, mint a helység többi szobra - Peter és Paul Strudel munkája.

A monumentális, ugyanakkor könyvtárhoz méltóan csendes dísztermet szerintem mindenképpen érdemes megnézni, végigbogarászva a "puszta" látványon túl sok érdekességre, régiségre lehet bukkanni, és néha időszaki kiállítások is vannak, például ottjártamkor Szt. Vancelről is informálódattam.

Múzeumlátogatás Bécsben II. - A KHM

Januári bécsi láblógatásom idején végre a Kunsthistorisches múzeumba is betértem – nem is értem, hogy eddig hogyhogy nem – barátom személyiével mindjárt vettem is egy Jahreskartét (29 eurós, 1 évre szóló jegy a KHM-be, és több helyszínre is, a múzeum szervezésében megvalósuló kiállításokra). Mondjuk elvileg nem átruházható, mert a személyidet is be kell mutatni hozzá, de ha ezt is kölcsönveszed attól, akinek éves bérlete van, azért megoldható…ennyit a bejutásról. :-) Egyébként ezt a kártyát őrültes módon hirdetik városszerte, és még a múzeumi dolgozók is jahreskartés kitűzővel járkálnak… de hogy miért is éri meg az éves bérlet? Ha valaki egyszer betér oda, rögtön meg fogja érteni: egyszerűen ez a hely „túl jó”. Túl jó azért is, mert több különféle tárgyú, elképesztően gazdag gyűjteményt kínál, amelyekből egyet is elég végignézni egy nap, továbbá a hihetetlenül pazar környezet is szerepet játszik az élményben. Az előkelő helyen, a Ringen, a Maria-Theresien-Platzon helyet kapó neoreneszánsz épület (csakúgy, mint szemben vele a párja, a Naturhistorisches) 1891-ben nyílt meg. Belépve már az előcsarnok is arisztokratikus pompájú… hatalmas terek, mind csupa márvány, minden második lépés után egy újabb tökéletesen faragott fehér szobor köszön rád. Felnézve a plafonon egy oculus-szerű lyuk, amin át csak halványan látszódik a magasban az épület kupolája. Fellépdelve a lépcsőn egy kiállítótérhez, magad felett egy Munkácsy freskót láthatsz... Az osztrákok a monumentális épülettel is megadták a tiszteletet a bemutatott tárgyaknak. Állandó és időszaki kiállítások egyaránt helyet kapnak itt. Folyamatos tárlatok az Egyiptomi és Közel-keleti, a Görög-Római, a Képgaléria, és az Érmegyűjtemény. Én igazán alaposan csak az Egyiptomi és a Görög-Római kiállítást tekintettem meg, de a többibe is be-benézegettem. A legnagyobb szobroktól és szarkofágoktól a legkisebb skarabeuszt formázó kavicsokig minden van itt, még különböző méretű krokodilok múmiái is, a hirtelen lekapcsolt lámpák keltette sötétségben fluoreszkáló apró, gyönyörű gemmák… megérdemelt környezetben. Természetesen a British Museum egyiptomi gyűjteménye is igen tetszett, de itt számomra egy hatalmas pluszt adott az, hogy tágas, klasszikusan berendezett szobák sokaságát járhattam végig, igazi kővel és fával díszítve, grandiózus ablakokon beáramló napfényben. Nem csak a kiállításai vannak a világ élvonalában, hanem a hely hangulata is. Mindenhol kényelmes süppedős bőrfotelek, a múzeum színvonalas katalógusai várják a pihenni vágyókat. Ha csak egy „szimpla” folyosón sétálsz is, márványszobrok övezik minden lépésed. Az első emeleten van egy elegáns kávézó, de, hogy ebben mekkora lehetőségek rejlenek, csak akkor fedeztem fel, amikor feljebb mentem. A második emeletről ugyanis, ami magasságát tekintve már közvetlenül a kupola alatt van, rá lehet látni erre a vendéglátóegységre. De innen, a már említett oculuson keresztül le lehet látni az előcsarnokba is, körülöttünk a kupola cizellált díszítéseiben gyönyörködhetünk, míg az ablakon kitekintve a Naturhistorisches épülete tekint felénk – ez utóbbi kicsit olyan érzés, mintha magunkat látnánk kívülről… döbbenetes eleganciával van ez kitalálva. Rám komoly hatást gyakorolt mind a hely, mind annak gyűjteménye, bátran merem mondani, hogy az egyik legjobb múzeum, amelyet szerencsém volt látni, és remélem lesz még alkalmam visszatérni. Az egyetlen fellelhető negatívum számomra az volt, hogy a kiállítások csak németül vannak feliratozva, én meg ugye ezen a nyelven nem beszélek. Az igazsághoz persze hozzátartozik, hogy lehet kérni audio guideot is – ezt én sajnos nem tettem meg – nem tudom, hogy mit tud, de biztosan nem jön rosszul a nyelvet nem bíróknak. A múzeum anyaga iránt érdeklődőknek és kiéhezett fotósoknak egyaránt ajánlom – bár fotóstáskát (és egy retikülnél nagyobb akármilyet) nem lehet felvinni, de a gépet 1 obival igen, 1-2 kisebbet pedig esetleg beletuszkolhatunk a párunk/társunk kis válltáskájába. ;-)
Végzetül belinkelem a KHM honlapját, infóban nagyon gazadag, és elég jól össze is van rakva: http://www.khm.at/en/kunsthistorisches-museum/

Reggeli kávé..

...gondolata az álmos villamoson.