Ennek a szívbemarkoló dalnak a hangulata jutott eszembe egyik este az ablakra vetülő árnyékról
Jean-Jacques Goldman: Veiller tard
Egy véget érő nap gyenge fényei
Egy ugató kutya fájdalmas panaszai
Az aggasztó csend mi az álmot megelőzi
Mikor a világ eltűnik, s magunkkal nézünk frakasszemet
Borzongások mikor szerelem és ősz összekuszálódnak
Az éj mikor hitünk, törvényeink felfalják magukat
Ez a fojtott szorongás mi az ereinkben folyik
Ami még a legnagyobb öröm után is átjár
Ezek az elfeledett látomások mik tovább erősködnek
Ezek az ölelések mikről álmodunk, százszor is meg tudnánk élni őket
Ez az igazság itt, ami a mi igazságainkat hiábavalóvá teszi
Ezek a dolgok legbelül, melyek soká ébren tartanak
Ezek az elzárt szavak miket nem tudtunk elmondani
Ezek az erősködő tekintetek, melyeket nem értettünk meg
Ezek az egyértelmű hívások, ezek a kései fények
A megbánás marásai melyek átadják maguk az éjnek
Ezek a méltóságteljes magányok a csend közepén
Ezek a nagyon szelíd könnyek mik magyarázat nélkül folynak
Ezek a beteljesületlen vágyak melyekre azért gondolunk
Mint egy vén láda teli törött, öreg játékokkal
Ezek a kötelékek melyeket feszítünk, s melyek összekötik az élőket
Ezek a szökevény vágyak melyek szeretni sarkallnak
Ezek az igazságok melyek a mi igazságainkat hiábavalóvá teszik
Ezek a dolgok legbelül, melyek soká ébren tartanak.
