A bejegyzés címének eredetileg egy jelzős szerkezetet szántam, de Howthra nagyon nehéz tökéletes jelzőt találni. Az biztos, hogy valamiféle szuperlativuszt érdemel. Csodás, mágikus, festői, dinamikus...pont olyan szelete a világnak, amelyről azt képzeltem gyerekkoromban, hogy ha majd író leszek, ( :-) ) valami ilyen helyre vonulok el dolgozni. Vágni lehet a kristálytiszta levegőt, szinte gyógyítja az ember tüdejét, a sós-moszatos-halas tengerillat pedig a lelket frissíti. Kemények a sziklák, a tengerrel egy ritmusra hullámzanak a dombok haragoszöld füvei, a pazar látványt pedik mélykék tiszta víz és impresszionistán gomolygó bárányfelhők keretezik. A tengerzúgás mellett sirályok és alkalmi zenészek törik meg a part csendjét. Bár a Dublinba látogatók kedvelik az egykori halászfalut, de szerencsére nem zsúfolt, csak a kikötőben pihenő halászhajók és yahtok fehér árbóctengere árulkodik a fejlett turizmusról. A vízi járművek közt is érdemes egy sétát tenni, nem várt "lakókkal" találkozhat az utazó...ugyanis a közelben honos fókák szívesen látogatják a kikötőt, ahol néha csurran-cseppen nekik némi halfalat. Kicsit csúnyák, de rendkívül kedvesek. Vidám élmény elnézegetni őket, ahogyan lebuknak a víz alá, majd váratlnul egyszercsak felbukkannak valahol, hogy lustán kifújják a levegőt, kicsit trombitálva a vízen. Nem fotós barátokkal jártam kint, kicsit időhöz is voltunk kötve, így én csak messziről láttam, de a település büszkélkedhet egy XII. századi apátsággal, illetve egy XV. századi várral is. A Dublin megyei tengerparti városka busszal 30, DARTtal 20 perc a fővárosból - és egy teljesen másik világ, ha arra jártok, ki ne hagyjátok!
